Hirdetés

Jelentős elbocsátásokra kerül sor az Electronic Artsnál

|

Több száz alkalmazottjától válik meg a kiadó.

Hirdetés

Az év eleje óta számos techóriás döntött úgy, hogy elbocsát néhány ezer embert költségcsökkentés céljával. Volt, ahonnan több mint tízezren voltak kénytelenek távozni, máshol nem kellett ennyire drasztikus lépést tenni.

Az Electronic Arts ügyvezetője, Andrew Wilson egy a dolgozóknak küldött, de a hivatalos oldalon is közzétett levélben jelentette be, hogy átalakítás történik a cégnél, minek következtében az állomány nagyjából 6 százalékát fogják elküldeni. Ez körülbelül 775 embert jelenthet.

Hirdetés

Wilson elmondta, leállítják azokat a projekteket, amik a jelenlegi stratégiába nem illeszkednek, és átalakítanak néhány csapatot. Nem tudni még, pontosan hányan lesznek kénytelenek távozni, és hányan kerülhetnek át más projektekre, de akit elküldenek, az végkielégítéssel távozhat, és segítik a munkahelyváltását is. Az is kérdéses, hogy ez a már megjelent vagy bejelentett játékokat mennyiben érinti.

A folyamat a következő, április 1-jén kezdődő pénzügyi év elején még zajlani fog.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)