Hirdetés

Jól nyitott A galaxis őrzői 3 a mozikban, de közeleg a Halálos iramban 10.

|

Űrlordéknak lesz egy kis ideje megszednie magát, mielőtt Dominic Torettóék befaralnak.

Hirdetés

A kommentszekciókon és a box office eredményeken tisztán érződik, hogy az emberek kezdenek lassan kiábrándulni az MCU-ból, ezt pedig a Marvel többek között úgy próbálja ellensúlyozni, hogy ritkította a premierek mennyiségét a filmek és sorozatok esetében is.

James Gunn A galaxis őrzői-trilógiájának harmadik részét azonban még azok is kíváncsiak várták, akiknek már a könyökükön jött ki a szuperhősök műfaja az utóbbi időben, ez pedig a valóban minőségi végeredménnyel (kritikánkat már írásban és videó formájában is fogyaszthatjátok) és a jó pozícionálással együtt nagy sikert eredményezhet a 600 verzióval rendelkező produkció számára. 

Hirdetés

A 250 millió dollárból készült A galaxis őrzői 3-at csak pár napja, május 5-én mutatták be az Egyesült Államokban és a világ számos országában is ekörül debütált (hazánkban május 4-én került a mozikba), de máris sikerült kitermelnie a büdzséjét globálisan: a hír írásának pillanatában 282 millió dollárnál tart. A film 114 millió dollárral rajtolt el a bevételek szempontjából fontos amerikai piacon, amely az év második legnagyobb nyitóhétvégéjének számít, csak a Super Mario Bros.: A film tudta megelőzni a 146 millió dolláros teljesítményével. A statisztikák alapján a magyarok is tódultak rá

A galaxis őrzői 3 amerikai nyitánya picit elmaradt attól, amennyit vártak az elemzők (120 millió), és jóval kevesebb annál, mint amit A galaxis őrzői 2 produkált 2017-ben (146 millió), viszont sokkal több annál, mint amit az első rész tudott felmutatni 2014-ben (94 millió). A jegyeladások 40%-át olyan prémium formátumok tették ki, mint az IMAX, és a vállalat vezérigazgatója, Rich Gelfond elmondta, hogy arra számítanak, hogy az erősen pozitív közönségvisszhang kasszasikert eredményez majd. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A harmadik résznek van még egy kis ideje megszednie magát, aztán május 19-én megérkezik a Halálos iramban 10. (Magyarországra már egy nappal korábban), és komolyan megszorongathatja Űrlordékat: a kérdés már csak az, hogy mennyire - ha megismétlődik az, ami A Hangya és a Darázs: Kvantumániával februárban (biztató kezdés után meredek lejtő), akkor Kevin Feige nem fog örülni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)