Hirdetés

Jól startolt a Tony Hawk's Pro Skater 1+2, de a Marvel's Avengers még jobban

|

A brit játékosok a hétvégén inkább a szuperhősöket választották, de különösen jól fogyott a THPS remake is.

Hirdetés

Most, hogy beköszönt lassan az ősz, nehezen áll vissza az élet a régi kerékvágásba, jönnek az év legfontosabb megjelenései, és az átlagosnál több időt töltünk otthon, a tavaszi időszakhoz hasonlóan szép bevételeket termelhet majd a játékipar. Szeptember első hetében máris három fontos újdonság érkezett, és tartogat még izgalmas játékokat a hónap, mint azt a megjelenéses cikkünkben is olvashattátok.

Hirdetés

Kíváncsian vártuk, mekkora lesz az érdeklődés a Marvel's Avengers iránt, ami a trailerek és a béta után sem nyerte el a játékosok tetszését. A dobozos eladásokat összegző brit játékeladási toplistán az első helyen nyitott, és 2%-kal több fogyott belőle, mint a Tomb Raider sorozat legutóbbi részéből, ugyanakkor harmadannyira sem volt kelendő, mint a 2018-as Marvel's Spider-Man. Ha ezt a lemaradást nem is hozhatja be, népszerűsége még nőhet, amennyiben sikerül a Crystal Dynamicsnek és az Eidos Montrealnak további tartalmakkal érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Az is lehet, hogy sokan inkább megvárják a következő generációt.

A második helyen a Tony Hawk's Pro Skater 1+2 áll, ez 448%-kal több érdeklődőt vonzott, mint a sorozat előző része, a botrányosan rossz THPS 5. A harmadik az NBA 2K21 lett, ami 37%-kal alulmúlta elődjét dobozosan - lehet, hogy nem volt jó ötlet a tavalyi játékban túlerőltetni a mikrotranzakciókat?

A lista további részében egyébként nincs nagy mozgolódás, semmi olyan nem került be, ami a múlthéten nem szerepelt a top 10-ben.

  1. Marvel's Avengers
  2. Tony Hawk's Pro Skater 1+2
  3. NBA 2K21
  4. Animal Crossing: New Horizons
  5. Mario Kart 8: Deluxe
  6. Minecraft (Switch)
  7. Grand Theft Auto V
  8. FIFA 20
  9. Ghost of Tsushima
  10. PGA Tour 2K21
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)