Hirdetés

Egy EU-s kutatás nem tudta bizonyítani, hogy a kalózkodás hatással lenne az eladásokra

|

Érdekes eredményeket mutatott a tanulmány, és az Európai Parlament egyik képviselőjének köszönhetően most bárki belenézhet az anyagba.

Hirdetés

A különféle tartalomgyártók érthető módon nem szeretik, ha az emberek vásárlás helyett inkább letöltik alkotásaikat, legyen szó zenéről, filmről vagy videojátékokról. Azonban lehet, hogy feleslegesen aggódnak, és nem olyan súlyos a helyzet, ahogy azt sokan gondolják.

Hirdetés

Az Európai Bizottság rendelt egy kutatást a kalózkodásról és annak következményeiről, egy német EP-képviselő, Julia Reda pedig közérdekű adatigénylésen keresztül hozzájutott egy példányhoz, amit közzé is tett a saját weboldalán.

A nagyjából 300 oldalas tanulmány csak az európai adatokat veszi figyelembe, és a könyvektől kezdve a filmeken át, egészen a játékokig nagyon sok médiumot vizsgál, azonban nem sikerül bizonyítania, hogy az illegális letöltések óriási hatással volnának az eladásokra. Egyedül a nemrég megjelent, népszerű filmeknél volt érdemleges hatással a kalózkodás a számokra.

Illetve az is kiderült, hogy a kalózok általában nem azért választják ezt a megoldást, mert magas a termék ára, hanem inkább azért, mert egyáltalán nem akarnak fizetni érte.

Szerintetek tényleg nincs nagy összefüggés az illegális letöltések és az eladások között?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)