Hirdetés

Kétmillió forintot spórolt nekünk idén az Xbox Game Pass

|

Ha valaki végigjátszott minden idén bekerült játékot az Xbox Game Pass segítségével, legalább harmincötszörösen visszakapta az éves előfizetése értékét.

Hirdetés

Az Xboxnál egy ideje egy kicsit háttérbe szorult a játékok hagyományos, önálló értékesítése a Game Pass előfizetésen keresztül történő terjesztéssel szemben. Ezzel szerencsés esetben a fejlesztők is jól járnak, de az igazi vonzerőt természetesen a játékosok számára az jelenti, hogy egy teljes árú játék árának töredékéért válogathatnak egy kiterjedt, ráadásul folyamatosan bővülő katalógusból.

Különösebb matekozás nélkül is látszik, hogy a gamerek nagyot szakíthatnak a rendszerrel, de volt, aki nekiállt kiszámolni, hogy pontosan mennyire járhatunk jól.

Hirdetés

A The Loadout végigböngészte a Microsoft Store termékoldalait minden egyes olyan játék esetében, ami 2021-ben került be a Game Pass kínálatába. Az összeadott fogyasztói árakból arra jutottak, hogy csak idén 6317 dollár (kb. 2 060 000 forint) értékű játék került be a Game Pass előfizetésbe, aminek csupán a töredékét kell az előfizetésre költenünk.

Ha ugyanazt a régiót vesszük figyelembe, és a Game Pass Ultimate előfizetés árát szorozzuk fel tizenkét hónappal, akkor azt kaphatjuk, hogy ezért a játékmennyiségért 179,88 dollárt kellett kifizetniük egy év alatt az Xbox ügyfeleinek, ami azt jelenti, hogy harmincötször nagyobb értékű játékcsomagot kaptak a beáldozott összegért cserébe.

Loadout egyébként utánaszámolt annak is, hogy melyik hónapban bővült a legkisebb és a legnagyobb mértékben a Game Pass kínálata. Nem túl meglepő módon a prímet a március vitte, amikor a Bethesda felvásárlását követően a kiadó minden játékát hozzácsapta a Microsoft a szolgáltatáshoz, ezek összértéke a 964 dollárt is meghaladta. Ezt követően áprilisban az inga a másik végletbe billent át, ez volt a leggyengébb hónap, amikor mindössze 330 dollárnyi játékkal bővült a felhozatal, ami a 15 dolláros havidíjhoz képest továbbra is elég jó arányt képvisel.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Nem meglepő tehát, hogy a játékosok továbbra is rendkívül előnyös ajánlatnak tartják az Xbox Game Passt, ahogy az sem, hogy több évnyi hallgatás után úgy tűnik, a Sony is előkészíti saját szolgáltatását, amivel versenybe szállhat ellene.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)