Hirdetés

Kétségbeesetten igyekszik megakadályozni a dolgozók szakszervezetbe lépését az Activision

|

A vállalat szerint erre semmi szükség nincs, mert a vezetőség nyitott ajtókkal várja őket.

Hirdetés

Az Activision Blizzard körüli zaklatási- és diszkriminációs botrány kapcsán nemrég számoltunk be róla, hogy az egyik áldozat hatalmas kártérítést követel a vállalattól, miközben a Raven Software és más csapatok munkatársai sztrájkot hirdettek a tesztelők tömeges leépítése miatt.  

Az ügyben viszont szinte minden napra jut egy érdekes fejlemény, így most éppen az került be a hírekbe, hogy a cég milyen kétségbeesetten igyekszik megakadályozni a dolgozók közeledését az egyik nagy szakszervezethez.

Hirdetés

Brian Bulatao, az Activision Blizzard adminisztrációs igazgatója ugyanis a napokban levelet intézett a vállalat munkatársaihoz, amelyben hosszasan ecsetelte az eddig elért eredményeket (pl. zéró tolerancia hirdetése a zaklatással szemben), majd megpróbálta lebeszélni az állomány tagjait, hogy csatlakozzanak az amerikai kommunikációs dolgozókat tömörítő Communication Workers of Amerika (CWA) szakszervezethez.

A korábban Donald Trump kormánya által is alkalmazott vezető azzal érvel, hogy a csatlakozással a CWA válna a dolgozók jogi képviselőjévé a munkavállalással kapcsolatos tárgyalásokon, amivel szerinte elvesztenék az irányítást az őket érintő ügyekben. Bulatalo ezért a szakszerveződés helyett azt kéri, hogy maradjon minden a régiben, mivel így közvetlen párbeszéd folyhat a vezetőség és az állomány között:

"A munkahelyi kultúrára vonatkozó törekvéseink megvalósítása a vezetők és a munkavállalók közötti aktív, átlátható párbeszéd révén érhető el a legjobban, amely alapján gyorsan tudunk cselekedni."

- írta a levélben. A probléma ezzel csak az, hogy egyrészt az egész botrány arról szól, hogy a vezetőség aktívan igyekezett eltussolni a dolgozók által kifogásolt ügyeket, másrészt pedig egyszerűen nem igaz, hogy a szakszervezeti keret szűkítené a munkavállalók lehetőségeit, mivel a kollektív tárgyalásokon is a cég dolgozói vennének részt, csak a nagyobb tapasztalattal bíró CWA szárnyai alatt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Adja hát magát a következtetés, hogy az Activision egyszerűen csak szeretné megúszni, hogy a dolgozói profibb képviseletre tegyenek szert a csaknem félmilliós tagsággal bíró washingtoni szervezetthez való csatlakozással. Nem a levél az első lépés, ami erre utal, a vezetőség ugyanis korábban egy olyan céget bízott meg a vállalat külsős átvilágításával, amely a szakszerveződési törekvések leverésére specializálódott.

Cikkünk megírásáig az Activision Blizzard nem kommentálta a levéllel kapcsolatos híradásokat, a CWA képviselője viszont a The Verge kérdésére válaszolva úgy nyilatkozott, hogy a szakszervezet-ellenes hadjáratra fordított erőforrásokat akár a vállalatnál felfedezett súlyos problémák megoldására is használhatnák.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)