Hirdetés

Kiderült, hogy a Fortnite melyik platformon termeli a legtöbb pénzt

|

Sokan arra tippeltek, hogy az Epic a mobilokon szakítja a legnagyobbat, de nem ez az igazság.

Hirdetés

A Fortnite lényegében egy saját, kifogyhatatlan bankautomata az Epic Games számára, a folyamatosan érkező eseményekkel és a legnépszerűbb brandek skinjeivel pedig állandóan a figyelem középpontjában van a játék, így nem fog egyhamar kopik ki a köztudatból. Ennek ellenére játékosbázisának jelentős részét veszítette el, amikor korábban a vállalat felszólalt az Apple egyeduralma és az iOS zártsága ellen.

Hirdetés

Ennek következtében az Apple levette a Fortnite-ot az App Store-ból. A visszatérésre az Epic Games törekvései ellenére azóta sem került sor, viszont a bírósági dokumentumokból megtudhattuk, hogy az iOS-verzió 700 millió dollárt termelt két év alatt. 

Mégsem ez teszi ki a Fortnite-ból származó bevételek nagy részét, sőt valójában kis százalékot jelent csak. Az említett dokumentumok alapján 2018 márciusa és 2020 júliusa között a PlayStation 4-es kiadás teljesített a legjobban, ez ugyanis a teljes bevétel 46,8 százalékát generálta, míg az Xbox One-os változat 27,5 százalékot hasított ki. Az iOS csak 7%-ot tudhat magáénak, a maradék 18,7 százalék pedig megoszlik az Android, a Nintendo Switch és a PC között. 

A Fortnite vezető programozója, David Nikdel információi szerint az iOS eredményei 2020-ban még ennél is rosszabbak voltak, mindössze 5,8%-ot hozott, míg ugyanez a szám az Xbox One-nál 24, a PlayStation 4 esetében pedig majdnem 40 százalék volt. Ezek alapján az Epic Games az App Store hiányát sem érezheti meg nagyon, PlayStation és Xbox konzolokon úgyis szárnyal a Fortnite. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)