Hirdetés

Kiderült, meddig hajlandó Phil Spencer elmenni, hogy megnyugtassa a CoD elvesztése miatt aggódó Sonyt

|

Az Xbox fejese ismét ígéretet tett a PlayStation konzolok hosszú távú támogatására.

Hirdetés

A Microsoft még az év elején jelentette be, hogy 68,7 milliárd dollárért felvásárolja az Activision-Blizzardot, de már a hír nyilvánosságra kerülésekor is egyértelmű volt, hogy ehhez csak beható versenyjogi vizsgálatokon át vezethet az út. Az üzlet leghangosabb ellenzője Jim Ryan, a PlayStation-konzolok mögött álló Sony Interactive Entertainment (SIE) fejese, aki egészen Brüsszelig ment, hogy akadályt gördítsen a felvásárlás véghez vitele elé. Ryan legnagyobb félelme, hogy a PS ezzel elveszíti a továbbra is elképesztően népszerű Call of Duty-szériát, az Xbox-vezér Phil Spencer pedig látszólag semmivel sem tudja meggyőzni az ellenkezőjéről.

Spencerék már nem sokkal az akvizíció bejelentése után írásba adták, hogy "még számos éven át" biztosítani fogják a CoD-ot a PlayStationön, ám Ryan később a GamesIndustry.biznek nyilatkozva "elégtelennek" nevezte ezt az ajánlatot. Az Xbox első embere talán részben ezért is nemrég már arról beszélt, hogy egészen addig lesz Call of Duty a PlayStationön, amíg maga a konzol is létezni fog, most pedig egy újabb interjúban erősítette meg a dolgot.

Hirdetés

A Nilay Patel vezette Decoder podcastben Spencer azt mondta, hogy addig árulják majd a PS-es COD-ot, amíg a közönség játszani akar vele, majd arra is reflektált, hogy a SIE-s kollégája kevesellte a Microsoft korábbi elköteleződését.

"Nem arról van szó, hogy egy bizonyos ponton majd kihúzom a PlayStation 7 lába alól a szőnyeget, és azt mondom, hogy haha, nem írtad elég hosszúra a szerződést. De nem lehet olyan szerződést írni, ami örökre szól. Ez az elképzelés, hogy olyan kontraktust írnánk, amiben benne van az örökké szó, szerintem egy kicsit butaság, de azzal egyáltalán nincs problémám, hogy egy olyan, hosszabb távú kötelezettséget vállaljunk, ami a Sony és a szabályozók számára is kényelmes lenne."

Magyarán az Xbox kapitánya nem zárja ki, hogy valami konkrétabbat ígérjen a konkurenciának a korábban belengetett "számos évnél", amiben persze annak is lehet némi szerepe, hogy az Activision-felvásárlásra időközben igent mondó brazil versenyhatósággal ellentétben a hírek szerint az Európai Unió illetékesei igencsak húzzák a szájukat az üzleten. Az EU március 23-ig dönti el, hogy zöld utat ad-e az akvizíciónak, ezzel párhuzamosan viszont a brit CMA is kérődzik a dolgon, amely nemrég a Metát is a Giphy eladására kényszerítette.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Sony számára ugyanakkor mindenképp megnyugtató lehet, hogy Patel kérésére Phil Spencer most azt is tisztázta, hogy a támogatás alatt a PlayStation-platform natív támogatását értik, tehát nem próbálják majd az Xbox Cloud Gaminghez, vagy a Game Passhez kötni a Call of Dutyhoz való hozzáférést.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)