Hirdetés

A Konami jobban örül egy mobiljátékának, mint a Metal Gear Solid V eladásainak

|

Nem tudjuk, mikor láthatunk újabb AAA játékot a Konamitól. Még az is lehet, hogy a Pro Evolution Soccer sorozat mellett nem lesz más, főleg, ha mobiljátékokból ennyi bevételük származik.

Hirdetés

A tavalyi nem volt a Konami éve, a kiadó hamar a játékvilág egyik leggyűlöltebb cégévé vált. Az, amit Hideo Kojimával műveltek, csak egy dolog, de érthetetlen döntések egész sorozatát hozták meg, köztük a Silent Hills törlésével és azzal, hogy egy új, nagy játék helyett inkább pachinkót csinálnak.

A hanyatlás nem látszik a most lezárult pénzügyi évre vonatkozó adatokon. A cég 249,9 milliárd yen bevételt könyvelhet el március 31-ig bezárólag, ami egy 14,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. A nettó profit 6%-kal, 10,5 milliárdra emelkedett. Érdemi növekedést a digitális eladásoknál lehetett megfigyelni, a bevétel 36,8 százalékkal nőtt (132,7 milliárdra), a profit pedgi 110 százalékkal 35,7 milliárdra.

A jelentésben érdekes módon alig kapott említést a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain, az sem derült ki, hány példányban fogyott a játék. Leírták, hogy jó kritikákat kapott mind az újságírók, mind a felhasználók részéről, de ennyivel letudták. Ezzel szemben ugyanakkor kiemelték a Jikkyou Pawafuru Puroyakyu nevű mobiljátékot, ami 2014 decemberétől elérhető, és 22 millióan töltötték le március 31-ig. Ez volt a legjobban jövedelmező játék a japán App Store-ban, és azóta is állandó helye van a top 10-ben.

A Konami nem számít arra, hogy ezt sikerül a következő időszakban is elérni, ami arra enged következtetni, hogy idén nem jelentkeznek új AAA játékkal. 95 milliárd yenes bevételre és 20 milliárdos profitra számítanak a digitális piactól. Vannak terveik arra, hogy a virtuális valósággal és az esportokkal érdemben foglalkozzanak, de nem tudni, ezt mikor tervezik elkezdeni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)