Hirdetés

Korlátozza a jótékonykodást a Humble Bundle

|

Búcsúznak az ikonikus csúszkák, helyettük fix felajánlások közül választhatunk majd.

Hirdetés

Veterán gamereknek nem kell bemutatni a 2010 őszén indult Humble Bundle áruházat, ami sikerrel kötötte össze a digitális tartalmak vásárlását és a csábító akciókat a jótékonykodással, így fennállása óta már több mint 170 millió dollárt juttatott nemes célokra.

A Humble ezzel sokak kedvencévé vált, most azonban kritikák kereszttüzébe került a bőkezű adakozási rendszer átalakítása miatt. Eddig ugyanis a vásárlók csúszkák segítségével, korlátozások nélkül szabhatták meg, hogy a vételár mekkora része menjen a kiadóhoz, a bolthoz, illetve jótékonyságra, a továbbiakban viszont fix összegek közül választhatunk majd.

Hirdetés

Az új megoldással a teljes összeg 5, vagy 15%-át jótékonykodhatjuk el, s ennél többet nem is adományozhatunk a csomagok árából. A hivatalos bejelentés szerint az update ugyan csak május végén érkezik, de a csúszkákat már most elrejtették, hogy "jobban megértsék a vásárlók viselkedését". Ezen kívül változik a kezelőfelület is, valamelyest átláthatóbbá téve a bundle-ök kínálatát.

Az adományozás limitálása az ellenzők szerint nem több egyszerű fukarságnál, a Humble Bundle viszont azzal indokolja a döntést, hogy az eddig sem mindenhol alkalmazott csúszkák kiiktatásával egységesíthetik a kínálatuk támogatási konstrukcióját, ami hosszabb távon is biztosítja majd a rendszer működését.

A változtatás kapcsán az is táplálta a felhasználók ellenszenvét, hogy zárt körben már hetek óta tesztelik a limitált adakozást, ám ezt "elfelejtették" bejelenteni, amit sokan sunnyogásként értékeltek.  A Humble Bundle ezért most elnézést kért és beismerte,  hogy "proaktívabbnak" kellett volna lenniük a kommunikációban.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)