Hirdetés

Kosarasok, deszkások és szuperhősök vitték a prímet a szeptemberben

|

Befutottak a szeptemberi digitális eladások adatai, melyből kiderül, hogy gyerekkorunk kedvenceit legalább annyira szívesen játsszuk, mint a legfrissebb megjelenéseket.

Hirdetés

Az őszi szezon a videojátékiparban mindig izgalmas, hiszen a hideg szelek és a hulló falevelek általában megjelenések garmadáját jelentik. Idén sem volt ez másként, és már egyből szeptemberben napvilágot látott néhány kifejezetten figyelemre méltó cím, melyekkel a SuperData jelentése alapján meglehetősen sokan szerettek volna közelebbi ismeretséget kötni.

Hirdetés

Ahogy az várható volt, az NBA 2K21 remekül fogyott, annak ellenére, hogy szemmel láthatóan a fejlesztők sokkal több energiát öltek a next-gen verzió elkészítésébe, így a szeptemberben megjelent változat kissé keserű szájízt hagyott maga után. A kosaras széria rajongói azért 1,9 millió példányt húztak be digitálisan a 2K játékából.

A Marvel's Avengers 2,2 millió digitális példánya fogyott el, ami egy kifejezetten jó szám, azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ez nagyjából ugyanannyi, amennyit a Marvel's Spider-Man hozott az első hónapban, pedig az kizárólag PlayStation 4-en debütált. Ettől függetlenül a Square Enix második legjobb digitális launchát hozta a bosszúállós kaland, melyet csak a Final Fantay 7 Remake előz meg.

A nosztalgiára éhes közönség remek eladásokat hozott össze az Activision számára, hiszen a Tony Hawk's Pro Skater 1+2 is tarolt. A 2,8 millió eladott digitális példánnyal felülmúlta a Crahs Bandicoot és Spyro remake-eket.

Fontos megemlíteni még, hogy a Crusader Kings 3 1,1 millió példánya fogyott el kizárólag PC-re, amivel a közelmúlt összes stratégiai játékát maga mögé utasította.

Az Among Us szintén elképesztően népszerű volt, mobilokon például a Pokemon Go 2016-os csúcsát is lepipálta. A Rocket League ingyenessé válása is kiugró érdeklődést eredményezett az Epic Gamesnek, és noha letöltési és eladási adatokat nem kaptunk, a mikrotranzakciók révén valószínűleg komoly bevételeket hoz majd a váltás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)