Hirdetés

Közel 300 embert küldött el a Unity, leállítottak egy rakás fejlesztést is

|

Az egyik legismertebb videojátékos motor mögött álló cég komoly leépítésekre kényszerült, fél évvel a legutóbbi, hasonló mértékű elbocsátások után

Hirdetés

Nehéz év vár most mindenkire, így a tech szektorban dolgozókra is: elbocsátások vannak a Metánál, az Amazonnál és azt pletykálják, hogy a napokban a Microsoft ugyancsak több mint tízezer dolgozó elküldéséről ad majd hírt. Most a Unity Technologies ügyvezetője, a korábban az Electronic Artsot is igazgató John Riccitiello erősítette meg a Wall Street Journalnak, hogy 284 embertől voltak kénytelenek megválni.

A kollégáknak küldött levélben a célok, tervek, prioritások átgondolását nevezték meg, amire szükség volt a jelenlegi gazdasági helyzetben, ahogy a spórolásra és a költések megválogatására is.

Hirdetés

Ezzel együtt projekteket is leállítottak, köztük egy olyat, ami lehetővé tette volna, hogy a sportközvetítések során a nézők a nekik tetsző kameraállást válasszák, és sorra váltogassanak kamerák között. Ennek csapatát teljesen elküldik, illetve a biztonsági és a marketing csapat létszámát is csökkentik. 

Júniusban 225 alkalmazottat küldtek el, viszont háromnegyedük sikerrel pályázott más állásokra a cégen belül. A cég fő termékének számító Unity motort a személyzeti változások egyelőre látszólag nem érintik.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)