Hirdetés

Közleményben jelentette ki a Microsoft, hogy nem zárja el az Activision Blizzard játékait a konkurensektől

|

Megnyugtatva az Activision Blizzard felvásárlását potenciálisan elgáncsoló szervezeteket.

Hirdetés

Január 18-án jelentette be a Microsoft, hogy elindította a folyamatot, melynek végén reményei szerint az Activision Blizzard is csatlakozik majd az Xbox-családhoz. Az összeolvadás a kiadó részéről tényként van kezelve, de ha valamely illetékes szerv úgy gondolja, hogy az üzlet ártana a piacnak, akadályt gördíthet elé. 

A cég természetesen igyekszik minden kételyt eloszlatni. Egy ma kiadott közleményben kitért arra, hogy mi lesz a Call of Duty és más, egyéb platformokon is népszerű Activision Blizzard játékok sorsa a jövőben.

Hirdetés

"Hogy tiszta legyen, a Microsoft továbbra is elérhetővé teszi a Call of Dutyt és egyéb, népszerű Activision Blizzard játékokat PlayStationön, amíg tartanak a jelenleg érvényes megállapodások. Emellett ígéretet tettünk a Sonynak, hogy azok lejárta után és a jövőben is így járunk el, hogy a Sony rajongói továbbra is élvezhessék az általuk kedvelt játékokat. Ugyanezen lépéseket kívánjuk megtenni a Nintendo sikeres platformjával is. Úgy véljük, ez a helyes az ipar, a játékosok és a mi cégünk számára."

Valószínű, hogy lesz Diablo IV és Overwatch 2 PlayStation platformokra, nem kell félni a Warzone korlátozásától, vagy attól, hogy pár év múlva a CoD-okat kizárólag PC-n és Xboxokon lehet majd pörgetni - mivel óriási a PlayStation-ös tábor, fura döntés lenne a Microsoft részéről, ha lemondana a tőlük származó bevételekről, és elvárná, hogy mindenki térjen át Xboxra inkább.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Egyelőre tehát nyugodtak lehetünk, várjuk a további bejelentéseket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)