Hirdetés

Lekerült a digitális boltokból a The Sinking City, komoly vita van a fejlesztők és a kiadó között

|

A játék kiadásáért felelős Nacon tűnik minden probléma gyökerének.

Hirdetés

A lovecrafti ihletésű horror játék, a The Sinking City alig egy évvel a megjelenése után egyszer csak eltűnt. Már nem lehet beszerezni azt sem a Steamen, sem az Epic Games Store-on, de az Xbox One és a PlayStation 4 piactereiről is lekerült. A játék fejlesztéséért felelős Frogwares csapata tegnap kiadott egy közleményt, hogy tisztázza a helyzetet.

Hirdetés

A közleményben a következő szerepel:

"Az ok egy picit komplikált, ugyanakkor pofonegyszerű. A rövid verzió az, hogy kénytelenek voltunk megszüntetni a megállapodásunkat a licenc tulajdonosával a szerződés feltételeinek többszöri megszegése miatt."

A hosszú verzió szerint jogi vita alakult ki a Frogwares és a Nacon között (ami egyébként a közelmúltban összeolvadt a Bigben Interactive nevű kiadóval). A stúdió azzal vádolja a kiadót, hogy már több mint 1 millió dollárnyi részesedéssel tartoznak nekik, illetve hogy a marketing kampányban azt sugallták, hogy a Nacon volt a játék fejlesztője.

Ezek elég komoly vádak, melyekre a Nacon eddig még semmilyen választ nem adott. Amíg tart a jogi adok-kapok, addig a The Sinking City-t csak a Nintendo Switch eShopjában, illetve a Frogware saját weboldalán tudjátok megvásárolni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)