Hirdetés

Magyar játékeladási toplista - újra szól az M1 Garand

|

A nagy tavaszi játékmegjelenésekre készülve inkább a tavalyi és még régebbi címek kerültek a hazai vásárlók kosarába.

Hirdetés

Amint az nemrég összegyűjtöttük nektek, mostantól eléggé felpörög a játékipar és az eddig sem éppen unalmas 2018-as évhez képest is komoly játéközön zúdul ránk az elkövetkezendő hetekben. Valószínűleg már a múlt héten is ezek közül várt néhányra a magyar játékosközönség, ugyanis az 576 KByte adatai alapján összeállt toplistát a korábbi sikercímek uralják.

Hirdetés

A dobogóra ezúttal az abszolút örökzöldek közé be tudott furakodni a Call of Duty: WWII is, de olyannyira a klasszikusok töltötték ki a top 10 nagy részét, hogy az utolsó helyet a Mortal Kombat X-nek sikerült megcsípnie. Azért egy újdonság is került a legjobban fogyó tíz cím közé, a Pure Farming az ötödik helyen debütált.

Új játékok

1. Grand Theft Auto V
2. Call of Duty: WWII
3. FIFA 18
4. PlayerUnknown's Battlegrounds
5. Pure Farming 2018
6. The Sims 4
7. Rainbow Six Siege
8. Forza Horizon 3
9. Fallout 4
10. Mortal Kombat X

A használt játékoknál az első két helyet egy-egy konzolexkluzív vitte el, ezt követően viszont a toplistán általában látottaknak megfelelően a nagy sorozatok különböző részei sorakoznak. Ez alól talán némi kivételt jelent az egy fokkal nyugisabb tempót adó L.A. Noire, ami a nyolcadik helyen tűnik fel.

Használt játékok

1. Uncharted 4: A Thief's End
2. Ryse: Son of Rome
3. Rainbow Six Siege
4. Assassin's Creed
5. Far Cry 4
6. Call of Duty: Advanced Warfare
7. Grand Theft Auto V
8. L.A. Noire
9. Assassin's Creed Syndicate
10. Battlefield 4

Ti vettetek valamit, vagy tartalékoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)