Hirdetés

Máris megtérült a Cyberpunk 2077 minden költsége

|

A fejlesztésre szánt büdzsétől a marketingkeretig az utolsó fillérig visszahozta a befektetett pénzt a CD Projekt alkotása, méghozzá a megjelenés napján.

Hirdetés

Noha kétségtelenül szenzációszámba menne, ha ilyen észvesztő ütemben fogyna a Cyberpunk 2077, a valóságban az előrendelők nélkül azért több időnek kellene eltelnie, mire egyáltalán a nullszaldót elérné a CD Projekt legköltségesebb játéka. A bravúros siker elsősorban azon a 8 millió előrendelésen múlott, aminek több mint 74 százalékát a digitális verziók valamelyikére adták le, jórészt a Steamen.

Így történhetett meg az is, hogy a megjelenés utáni első 12 órában az említett platformon az egyszerre a Cyberpunk 2077-et futtató játékosok száma meghaladta az egymillió főt. Egyébként vélhetően amiatt sem szomorkodnak a CD Projekt főhadiszállásán, hogy a PC-s eladások harmadát a GOG.com-on sikerült realizálniuk.

Hirdetés

Mindennek ellenére jelentősen gyengültek a cég részvényei, egyrészt a felhasználói panaszok miatt, másfelől pedig azért, mert az elemzők (és a szakvéleményükre adó részvényesek) kevesellték a pillanatnyilag épp 90 ponton álló aggregált Metacritic-értékelést.

Valószínűleg épp ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy a vezetőség nyilvánosságra hozza - költségek konkretizálása nélkül -, hogy tulajdonképpen már megtérült a befektetés, minden egyes, a fejlesztésre a marketingre és promóciós célokra fordított złoty-t visszahozott a játék.

Csak remélni tudjuk, hogy bármennyire is kimerültek a fejlesztők a hajtásban, gondoskodnak arról, hogy napról napra és hétről hétre mind kevesebb bug és glitch akadályozza a nekik bizalmat szavazó vásárlók szórakozását, a különösen rosszul érintett platformokon, a sima PS4-prónál és Xbox One X-nél gyengébb előző generációs konzolokon pedig érdemi javulást tudnak felmutatni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)