Hirdetés

Még a PlayStation feje sem tudja, hogy megjelenhet-e majd PS5-re a The Elder Scrolls VI

|

A Microsoft és a ZeniMax megállapodása elég nagy bizonytalanságot teremtett.

Hirdetés

Még az ősz elején derült ki, hogy a Microsoft felvásárolja a többek között a Bethesda Softworks csapatát is birtokló ZeniMax Mediát, és ugyan a két fél még nem véglegesítette az üzletet, sokakban valószínűleg már felmerült, hogy a jövőben esetleg elkerüli majd a PlayStation 5-öt néhány játék, köztük a következő The Elder Scrolls is. Nemrég a PlayStation részleg feje is nyilatkozott a téma kapcsán, de nagyon úgy tűnik, hogy ő is a sötétben tapogatózik.

Jim Ryan nemrég adott egy interjút, amiben többek között arról is kérdezték, hogy szerinte van-e esély arra, hogy a Microsoft és a ZeniMax megállapodása miatt esetleg nem jelenik majd meg PlayStation 5-re a The Elder Scrolls VI és a Starfield.

Hirdetés

A válasz viszont nem volt túlságosan biztató, mivel a CEO szerint a döntés nem az ő kezükben van, így hát várnak és meglátják majd, hogy mi történik. 

Egyébként Ryan elmondása alapján tisztelik a versenytárs lépéseit, mivel azok logikusnak és ésszerűnek tűnnek. Viszont továbbra is csak találgatni lehet, mit kezd majd a Microsoft a tulajdonába került stúdiókkal, amelyek között bizony több kiemelkedő csapat is van.

Nyilván a Sony sem tétlenkedik ezen a fronton, mivel kiemelten fontosak számára az AAA játékélmények, szóval a verseny várhatóan élesedni fog.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)