Hirdetés

Még sokáig nem szabadulhat a Call of Duty a Sony szorításából

|

Előnyt élvezhet a PlayStation a többi platformmal szemben akár még évekkel azután is, hogy a Microsoft megvásárolta az Activisiont.

Hirdetés

Nem kevés izgalmat okozott a Call of Duty rajongóinak körében, amikor hírét vették, hogy a Microsoft csekélyke 68,7 milliárd dollárért bejelentkezett az Activision Blizzardért, ugyanis azok, akik nem Xboxon vagy PC-n játszanak, attól tartottak, hogy a franchise újabb darabjai már elkerülik kedvenc platformjukat, vagyis a PlayStationt.

A kedélyek végül többé-kevésbé megnyugodtak, miután kiderült, hogy a Microsoft belátható időn belül nem fogja feszegetni az exkluzivitás kérdését, mert nem szeretné, hogy emiatt kaszálja el a versenyhivatal minden idők legnagyobb értékű játékipari akvizícióját.

Hirdetés

Azt is tudjuk, hogy a redmondiak eddig kivétel nélkül mindig tiszteletben tartották az ügyletek lezárulta előtt megkötött szerződéseket és egyéb vállalásokat (ezért lett multiplatform a Psychonauts 2, illetve jelenhetett meg legalább egy évvel hamarabb PlayStation 5-re a Deathloop és a Ghostwire: Tokyo), még ha azok adott esetben hátrányosak is lehetnek számukra. Az iméntieknél is jobban fájhat azonban, hogy a jelek szerint a Call of Duty-játékokra vonatkozó marketingmegállapodás a Sony és az Activision Blizzard között még távolról sem járt le.

A múltban már többször is megbízhatónak bizonyult szivárogtató, Tom Henderson ugyanis úgy hiszi, hogy az eddigieken felül még három további játékot foglal magába ez a szerződés, tehát az idén érkező Call of Duty: Modern Warfare 2-t, az azt kísérő Call of Duty: Warzone 2-t, valamint az utánuk következő epizódot, amelyért a vetésforgó elvét követő rendszerben a Treyarch csapata felel majd. És mivel 2023-ban kivételesen nem várható új Call of Duty, a Black Ops széria fejlesztőinek újdonsága valamikor 2024 folyamán jelenhet meg, vélhetően közel az ünnepi szezonhoz.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ha igaza van Hendersonnak, akkor majd csak a 2025 vagy 2026 magasságában esedékes CoD felett rendelkezhet szabadon a Microsoft, az előtte megjelenő három részre pedig az fog vonatkozni, amit a szerződésben lefektettek. Az esetleges exkluzív játékmódok vagy tartalmak mellett az sem kizárható, hogy mindaddig, amíg érvényben van megállapodás, nem kerülhetnek be a játékok (pláne nem a megjelenéssel párhuzamosan) egy olyan, a Sony számára konkurenciát jelentő előfizetéses szolgáltatásba, mint a Game Pass.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)