Hirdetés

Megint perel az Epic, ezúttal az Unreal név lenyúlásától tartanak

|

Ho-ho-hó, perelni jó - szól a közismert mondóka.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben minden korábbinál többször írhattuk egy mondatba az "Epic" és a "per" szavakat, hiszen javában zajlik az Epic vs. Apple csatározás, a tanúvallomások pedig számos érdekességet hoztak napvilágra. Szóba került például a pornó témája, a Microsoft szerény xboxos bevételei, de még az is, hogy mennyi pénzt vittek el az Epic Games Store ingyenes játékai.

Ezúttal viszont egy teljesen más perről számolhatunk be az Epic kapcsán, Tim Sweeney-ék ugyanis újabb ellenséget találtak az Apple mellé. A legfrissebb célpont az AR-szemüvegeket gyártó kínai Nreal, akiktől saját Unreal brandjét félti a Fortnite fejlesztője.

Hirdetés

Az erről szóló keresetet a múlt héten adta be az Epic Észak-Karolinában. A dokumentum 6. pontjában kifejtik, hogy az Nreal szerintük szándékosan zavarja össze a vásárlókat a megtévesztő hangzással, továbbá azt is nehezményezik, hogy a kínai vállalat védjegyeztetési kérelmében a játék- és szoftverfejlesztés is megtalálható, ami közvetlen vetélytársakká teszi őket.

A két cég valójában már 2018-ban összetűzésbe keveredett a név miatt, ám azt a vitát még sikerült bíróságon kívüli megegyezéssel zárniuk. A Nreal viszont 2021-től az Egyesült Államokban és Európában is szeretne jelen lenni, amivel végképp betelt a pohár az Epicnél. Annál is inkább, mivel Tim Sweeney-nek is vannak tervei az AR/VR vonalon, az alapító-vezető néhány éve az Ars Technicának beszélt arról, hogy az okosszemüvegek szerinte végül leváltják majd a mobilokat.

Az Epic keresete a metaverzum-projektet is említi, amit egy virtuális közösségi térnek szánnak az Unreal Engine kiemelt szerepével,  ebbe pedig nem igazán fér bele egy Nreal nevű vállalat, melynek a termékei egyébként szintén támogatják az Epic motorját. A tavaly Dél-Koreában piacra dobott Nreal Light legalábbis támogatja, a szemüveg képességeit ráadásul pont egy játékkal demózták.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)