Hirdetés

Mit is jelent a Sony és a Microsoft kooperációja?

|

Phil Spencer, az Xbox vezetője nemrég egy interjúban elárult pár dolgot arról, hogy miről is szól a Microsoft és a Sony közötti titokzatos együttműködés.

Hirdetés

Akik régóta benne vannak a témában, azoknak valószínűleg már megszokott dolog, hogy a Sony és a Microsoft már több konzolgeneráció óta rivalizál egymással, így igen meglepő volt, amikor a múlt hónapban kiderült, hogy a két gaming óriás valamiféle szövetségre lépett egymással. Eddig gyakorlatilag semmit sem lehetett tudni a témáról, viszont Phil Spencer, az Xbox divízió vezetője most elárult pár részletet.

Hirdetés

A partnerkedés alapvetően annyira nem lenne újdonság, hiszen a Microsoft és a Nintendo korábban már együttműködtek a crossplay kapcsán, viszont a Sony akkor nem igazán akart beállni a sorba, így felmerülhet a kérdés, hogy most ebben a kérdésben miért más a cég politikája, de Spencer szerint a két cégnek jó oka van arra, hogy szövetkezzen:

"Azt már az elején mindenképpen tisztázzuk, hogy ez egy együttműködési megállapodás. Ez egy párbeszéd kezdete. A Sony és az Azure jelenleg  a felhőalapú játékok jövőjét vizsgálják. Azt próbáljuk kideríteni, hogy mi az amire szükség lesz ahhoz, hogy egy modern gaming platformot meg tudj alkotni, elsősorban a tartalomra, a közösségre és a felhőre összpontosítva."

Az is világos, hogy még kevés a szereplő a piacon és gyorsan kell lépni annak, aki a jövőben tényező akar lenni ezen a fronton:

"Jelenleg csak néhány olyan cég létezik, akik tényleg ki tudnak építeni egy világméretű felhő infrastruktúrát. Ma ez mi vagyunk és az Amazon, ha csak a méreteket nézzük, de a Google is építi a saját felhő alapú rendszerét."

Spencer szerint ha egy cég fel akar zárkózni a konkurenciához, akkor két lehetőségük van: elkölthetnek egy csomó pénzt vagy pedig megismerhetik a versenytársaikat és partnereket kereshetnek.

"Ez a szép az egészben. Mindenki kínál valamit, számunkra ez a valami a Microsoft Game Stack. A GDC-n jelentettük be: beletartozik a DirectX, a Windows Studio és az Azure is. A színpadon Phil Harrison is ott volt a Google-től és bemutatta, hogy a Stadián hogy működik a Havok engine. Mi mindenképpen azt gondoljuk, hogy a mi erősségünk abban rejlik, ahogy növekszik a platformunk és ahogy egyre jobb kapcsolatokat építünk ki más gaming vállalatokkal."

Spencer elmondása szerint nagyon úgy néz ki, hogy a felhő alapú szolgáltatások akkor is nagy szerepet fognak játszani a játékok fejlődéstörténetben, ha éppen a streaming nem kap úgy szárnyra, ahogy sokan remélik, a Microsoft pedig mindenképpen élvonalas akar lenni ezen a területen.

Hogy ez pedig mit takar majd a gyakorlatban, meglátjuk hamarosan.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)