Hirdetés

Húsz év után távozik a Microsofttól Mike Ybarra

|

Alelnökként ő felelt az Xbox Live-val, Xbox Game Pass-szal és Mixerrel kapcsolatos dolgokért.

Hirdetés

Mostanában sorra távoznak nagy legendák a játékipari óriásoktól, de mindannyian szép karriert futottak be, és békésen váltak el egykori munkahelyüktől. Először Reggie Fils-Aimé búcsúzott a Nintendótól, majd Shawn Layden hagyta ott a Sonyt, és most Mike Ybarra néz új kihívások elé.

Hirdetés

Ybarra 2000 környékén rendszermérnökként került az Xbox-részleghez, majd sorra küzdötte egyre feljebb magát, részt vett a Windows 7 és az Xbox Live megalkotásában, formálásában is. Később az Xbox Studios partnereivel foglalkozott, a Gears of War, az Age of Empires és a Sunset Overdrive franchise is a közreműködésével jöhetett létre. 2014 óta volt vezetői beosztásban, most azonban hálásan és izgatottan lép tovább. Egyelőre nem árulta el, hova megy, de megköszönte a közös munkát, és elmondta, nagyon büszke arra, amit elértek a csapattal, továbbá köszönetet mondott a játékosoknak is. Az is kérdéses, ki léphet a helyébe.

A streamelést folytatja, Twitchen xqwik, Mixeren Qwik néven találjátok meg, ha követnétek. Későbbi tweetjei alapján úgy tűnik, az iparágban marad. Fura csavar lenne, ha valamelyik konkurenshez menne át.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)