Hirdetés

Nagyon sok Nintendo Switch talált már gazdára, de visszaesés jöhet az eladásokban

|

A Nintendo közzétette a legfrissebb adataokat, és azt is elárulta, mire számítanak az új pénzügyi évben.

Hirdetés

Teljesítményben talán nem veszi fel a versenyt a többi jelenlegi generációs konzollal a Nintendo Switch, de többek között a szórakoztató játékainak köszönhetően egész komoly sikereket tudott már elérni a 2017-ben debütált hibrid masina. A ma közzétett számok pedig továbbra is biztatóak.

Hirdetés

A Nintendo megerősítette, hogy már 55,77 millió darab Switchet szállítottak le világszerte a gép megjelenése óta, ami kifejezetten jó eredménynek tekinthető. Az előző pénzügyi év utolsó negyedében 3,29 millió konzol talált gazdára, tehát nagyon úgy tűnik, hogy továbbra is szépen fogy az üzletek polcairól a hordozható masina. Ám a szép eredmények ellenére a japán játékóriás mégis picit borúlátó a jövőt illetően.

A vállalat előrejelzései alapján ugyanis visszaesés jöhet az eladásokban a 2021. márciusáig tartó pénzügyi évben. Ennek egyik oka az lehet, hogy a japánok eddig még nem jelentettek be olyan komolyabb alkotásokat, amik az elkövetkezendő hónapokban jelennének meg. A másik ok pedig értelemszerűen a jelenleg is tartó koronavírus-járvány, ami a piac számos szegmensére hatással van, így sajnos a videojáték-ipart sem kerülte el.

Ti beszereztetek már egy Nintendo Switch-et?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)