Hirdetés

Négynapos munkahétre áll át az Eidos Montréal

|

Elkezdett beindulni a munkahelyi kulturális forradalom, a Bugsnax fejlesztőcsapata után most a Guardians of the Galaxy fejlesztői is úgy döntöttek, hogy tesznek egy próbát a négynapos munkahetekkel.

Hirdetés

Sajnos köztudott, hogy a játékfejlesztők gyakran nagyon megterhelő és egészségtelen munkarendben dolgoznak, viszont az utóbbi időben egyre inkább úgy tűnik, hogy hamarosan megindulhat az a munkahelyi forradalom, amivel végre a játékipar kultúrája is fel tud zárkózni a modern korhoz, ezzel emberségesebb körülményeket teremtve a fejlesztők számára.

Néhány héttel ezelőtt a Bugsnax fejlesztőgárdája, a Young Horses jelentette be, hogy átállnak a négy napos munkahetekre, most pedig a Guardians of the Galaxy és a Deus Ex: Mankind Divided csapata, az Eidos Montréal is ugyanerre az átállásra szánta el magát.

Hirdetés

A stúdió feje, David Anfossi egy hivatalos blogbejegyzésben jelentette be a váltást, ami elmondása szerint az alkalmazottak egészsége mellett a csapat hatékonyságát is hivatott javítani:

"Nem az a cél, hogy négy napba sűrítsük a munkaidőt, hanem az, hogy megvizsgáljuk a módszereinket és jobban használjuk ki a rendelkezésünkre álló időt. Mindenek felett növelni akarjuk a produktivitást és jobbá tenni az alkalmazottaink körülményeit."

Ennek a fejleménynek azért is van nagyon nagy jelentősége, mert míg a Young Horses egy nyolc fős csapat, addig az Eidos Montréal több száz embert foglalkoztat, így egy ilyen változás nagyon sok logisztikával és organizációs átalakítással jár.

A puszta tény, hogy a cég hajlandó volt vállalkozni erre, komoly elkötelezettségre vall, ami talán más hasonló méretű stúdiókat is inspirálhat majd a változásra, az pedig már csak a ráadás, hogy pont a Human Revolution fejlesztőcsapata indíthatja el a valós forradalmat is.

Ha többet szeretnél tudni az üzleti világról, vagy az IT területén akarsz dolgozni, akkor kövesd a legfontosabb híreket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)