Hirdetés

Neil Druckmann a Naughty Dog társelnöke lett

|

A jelenleg alelnökként és kreatív rendezőként dolgozó Druckmann mostantól Evan Wells elnökkel közösen fogja vezetni a stúdiót.

Hirdetés

A Naughty Dog minden bizonnyal a Sony egyik legsikeresebb stúdiója és míg a The Last of Us Part II legalább annyira lett megosztó, mint amennyire elismert, tagadhatatlan, hogy az idei év egyik legnagyobb kasszasikerét sikerült összehoznia a csapatnak.

Ezeket valószínűleg a stúdión belül is szeretnék elismerni, ugyanis Evan Wells elnök bejelentett néhány előléptetést.

Wells nemrég kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben elárulta, hogy a stúdió idei sikereit előléptetésekkel fogják megkoronázni és többek között a jelenlegi alelnök (és a The Last of Us Part II rendezője), Neil Druckmann is előlép, hogy mostantól a stúdió társelnökeként dolgozzon tovább.

Hirdetés

Emellett alelnökké lépett elő Alison Mori és Christian Gyrling is, akik korábban működési igazgatóként és vezető programozóként dolgoztak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan hogyan változtatja meg a stúdió hosszútávú működését, de abban biztosak vagyunk, hogy a csapat továbbra is kíváló minőségű játékokat fog letenni az asztalra. Már csak azt reméljük, hogy ezek a változtatások segítenek majd a stúdió belső kultúráját is jobbá tenni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)