Hirdetés

Nem bírják a PS5 előrendelőinek rohamát az üzletláncok weboldalai

|

Annyian szeretnék bebiztosítani maguknak egy vagy több példányt a régóta várt PlayStation 5-ből, hogy túlterhelték a nagy kereskedések weboldalait. Sokakat érhet viszont csalódás, mert egyelőre rendkívül szűkös készletről szállingóznak a hírek.

Hirdetés

Hosszas huzavona után végre leleplezte a Sony a PlayStation 5 megjelenési dátumát (Európa járt rosszabbul), valamint a Blu-ray meghajtóval ellátott változat és a Digital Edition árát. A mai nappal pedig hivatalosan is kezdetét vette az előrendelés, de még a legnagyobb amerikai bolthálózatok - köztük a GameStop és a Best Buy - sem várták meg, hogy eldördüljön a startpisztoly, már előtte kitették a nyitva táblát. Valószínűleg nem ezen múlott végül, hogy az érdeklődés akkora méreteket öltött, amekkorával már nem boldogultak a rendeléseket fogadó weboldalak.

Hirdetés

Emiatt például a GameStop bevételeit növelni szándékozó vásárlók közül sokan azzal a kiábrándító üzenettel szembesültek, hogy az oldal blokkolta őket. Mindez nem kis zavart okozott a körükben, hiszen akár arra is gondolhattak, hogy tudtukon és szándékukon kívül elkövettek valamit, ami ilyen retorziót vált ki. Később az üzenet a kevésbé agresszív "Hoppá, valami félresikerült!". Beszámolók szerint az itthonról csak VPN-nel elérhető oldal betöltési sebessége a töredékére esett vissza.

A konkurens, kizárólag az Egyesült Államokba, Kanadába és Mexikóba szállító Best Buy működése sem hibátlan, hol gond nélkül berakhatjuk a PlayStation 5-öt a kosárba, hol meg hibaüzenet fogad. Ezzel párhuzamosan az Amazonon pedig pillanatnyilag elérhetetlen a konzol.

Fokozza a tengerentúlon tapasztalható káoszt, hogy azok, akik online előrendelés helyett személyesen keresték fel a hozzájuk legközelebbi GameStopot, a dolgozók állításaira hivatkozva nyugtalanítóan alacsony árukészletről számoltak be. Az egyik reménybeli vásárló a Twitteren osztotta meg a nyilvánossággal, hogy az általa meglátogatott üzletben mindössze 14 hagyományos és 2 digitális PS5 vár új tulajdonosára.

A Dualshockers újságírója megtudta, hogy az Egyesült Államoknak szánt teljes készlet 70 százaléka köt ki az említett üzletlánc polcain. Természetesen még két hónap van hátra a hivatalos rajtig, ezalatt a mostani mennyiség többszöröse érkezhet az üzletekbe, hogy ki tudják majd szolgálni a vásárlókat. Addig viszont meghatározott darabszámmal kénytelenek dolgozni, vagyis kevesen élhetnek az előrendelés lehetőségével.

Figyelemreméltó még a történetben a digitális konzolok alacsony aránya, amit azzal hozhatunk összefüggésbe, hogy a videojáték-kereskedésből élő boltoknak az optikai meghajtós változat eladása számít jobb üzletnek, mert csakis ekkor van rá esély, hogy lemezes játékot is vásárolnak majd a friss konzoltulajok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)