Hirdetés

Nem találod ki, melyik kiadó lett 2021 legjobbja a Metacritic szerint

|

A sikeres évzárás titka a Metacritic szerint, hogy kevés játékot adj ki, de azok legyenek mind jók.

Hirdetés

Vannak olyan, a játékipar éves teljesítményét elismerő díjak, amiknek a kihirdetése a következő év elejére csúszik, így csak nemrég tudhattuk meg például, mely játékokat gondolták 2021. legjobbjainak a játékipar képviselői. Hasonlóképpen járt el a Metacritic is, az aggregátoroldal egy érdekes toplistát is összeállított a tavaly megjelent játékok értékelései alapján, és azt is összesítette, melyik lett a legjobb kiadó.

Ebben a kategóriában a legalább öt játékot megjelentető cégek indulhattak, a végső pontszámuk kalkulációjakor pedig nem csupán a sajtó értékeléseit átlagolták, hanem figyelembe vették azt is, hány játékuk került a Metacritic rendszere szerint a jó (75 és 90 közötti átlag), a rossz (49 alatti átlag), vagy a kiváló kategóriát (90 feletti átlag) jelentő pontsávokba.

Hirdetés

A győztes pedig némi meglepetésre az Xbox Game Studios lett, amely mindössze öt játékot adott ki. Ezek közül 90 pont feletti Metacritic-átlaggal zárt a Forza Horizon 5, a Psychonauts 2 és a Microsoft Flight Simulator is, de a Halo: Infinite 87-es és az Age of Empires IV 81-es pontszáma miatt sem valószínű, hogy a sarokba vonultak sírni a kiadónál. Nem teljesített rosszul egyébként a szintén a Microsoft alá tartozó Bethesda Softworks sem, az ötödik helyet tudta megszerezni többek között a Deathloop kritikai sikerének köszönhetően.

Ami pedig az Xbox konzolgyártó riválisait illeti, a Sony a második helyet foglalja el, az ő átlagát némileg lehúzta a Destruction AllStars, a Nintendo pedig meglepő módon egészen hátul, csak a tizennegyedik helyen végzett a 2021-es rangsorban. Meglepő lehet még sokaknak a teljes rangsorból a Humble Games harmadik helye, amire részben a tavalyi év egyik indie-sikere, az Unpacking kiváló szereplése lehet a magyarázat.

2021. húsz legjobb játékkiadója a Metacritic szerint

  1. Xbox Game Studios
  2. Sony
  3. Humble Games
  4. Activision Blizzard
  5. Bethesda Softworks
  6. Capcom
  7. Bandai Namco
  8. Sega
  9. Electronic Arts
  10. 505 Games
  11. Devolver Digital
  12. Square Enix
  13. DANGEN Entertainment
  14. Nintendo
  15. Koei Tecmo Games
  16. Plug In Digital
  17. Focus Entertainment
  18. Annapurna Interactive
  19. Ubisoft
  20. Raw Fury

A teljes, negyvenhárom kiadóból álló rangsort egyébként a Metacritic oldalán megnézhetitek, egy részletesebb cikkben pedig annak is utánaolvashattok, mely játékok húzták fel, vagy éppen le egy-egy kiadó értékelését.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)