Hirdetés

A NetEase kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Quantic Dreamben, jöhetnek a multiplatform címek

|

A kínai internetes cég a Bungie után egy újabb nagy múltú fejlesztőcsapatba fektetett be. Jó eséllyel a jövőben már nem csak PlayStationre érkeznek majd a Quantic Dream játékai.

Hirdetés

Még tavaly nyáron írtunk arról, hogy a NetEase 100 millió dollárt fektetett a Destiny sorozatot is fejlesztő Bungie-ba azért, hogy a csapat új IP-ken kezdjen el dolgozni. Ezért a tetemes summáért cserébe pedig a kínai cég kisebbségi tulajdonrészt és egy széket is kapott az igazgatótanácsban. Valami hasonló ment most végbe a Quantic Dream esetében is, de a pontos részleteket egyelőre nem kötötték az orrunkra.

Hirdetés

Az sem ismert így, mekkora összeggel a táskában kopogtatott be a NetEase a Quantic Dreamhez, de az biztos, hogy kisebbségi részesedést vásároltak a francia fejlesztőcsapatban, ami 2010-óta csak és kizárólag Sony konzolokra fejlesztett játékokat, a Heavy Rain, a Beyond: Two Souls és a Detroit: Become Human is mindig az aktuális PlayStationre jelent meg. 

David Cage gyorsan leszögezte, hogy saját pozíciója változatlan marad a Quantic Dreamen belül, amit továbbra is Guillaume de Fondaumière társ ügyvezető igazgatóval együtt irányít. Cage azt is hozzátette, hogy a NetEase-t egyetlen cél vezérelte: támogatni akarták a Quantic Dream azon álmait, hogy a csapat egy világszínvonalú, több franchise-t is egyengető cég lehessen, ami a jövő legfejlettebb technológiáin és játékain dolgozik. Egyébként Guillaume de Fondaumière egy interjúban elmondta, továbbra is dolgozni fognak PlayStationre érkező címeken, de más platformokat is megfontolnak, ugyanis annyi játékost szeretnének elérni alkotásaikkal, amennyit csak tudnak. 

Cage arra is kitért, hogy a játékiparban komoly változások várhatóak az elkövetkező években, új hardverekre és új üzleti modellekre lehet számítani. A Quantic Dream a folyamatosan alakuló ipar kulcsfontosságú szereplője szeretne lenni, ehhez pedig nagy segítségükre lesz egy olyan stratégiai partner, mint a NetEase. 

Valószínűleg még odébb van, mire pontosan kiderült, milyen új IP vagy IP-k születnek meg a friss összeborulásról. Az is izgalmas kérdés, hogy a jövőben így milyen platformokra látogathatnak majd el a Quantic Dream játékai. Ti mit gondoltok minderről? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)