Hirdetés

Nincs többé túldolgoztatás a Bethesda csapatánál az Xbox Game Studios vezetője szerint

|

Egy interjúban elhangzottak szerint a ZeniMax Media és a Bethesda esetében is sikerült a munkavállalók számára kedvezőbb megoldásokat találni.

Hirdetés

A korábbi években számos beszámolót és panaszt lehetett olvasni a Bethesda, illetve anyavállalata, a ZeniMax Media munkakörülményeivel kapcsolatban, ugyanis a cégeknél jellemző volt a munkavállalók túldolgoztatása, a játékfejlesztői környezetben gyakran alkalmazott crunch jelensége. Nemrégiben a 2018-ban megjelent Fallout 76-tal kapcsolatban olvashattuk, hogy mennyire túlhajtották a fejlesztőket, és még a vezetőség sem állt a helyzet magaslatán.

Az Xbox Games Studios vezetője, Matt Booty nyilatkozatai alapján azonban az elmúlt évben sikerült változtatni a szervezeti szemléletmódon, és a cégeknél már nem jellemző az extrém túlóra

Hirdetés

Booty a Kotakunak adott interjúban beszélt a témáról, és elmondta, sajnos a játékipar elmúlt 10 évére jellemző volt, hogy a stúdiók túlhajszolják a munkavállalókat. Szerinte nem kifejezetten a Bethesda problémája volt a crunch, hanem általában a játékfejlesztő stúdióknál megfigyelhető jelenségnek tekinti. Karrierje elején az iróasztala alatt is aludt a munkahelyén, és akkoriban erre és az ehhez hasonló szituációkra büszkék is voltak a kollégáival.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hozzátette, hogy szerinte a Bethesda vezetőségével sikerül jól kezelniük a munkaidőkre vonatkozó szituációkat, és ugyan a túlórázás teljes mértékben nem kerülhető el, azt mégsem teszik kötelezővé. Nem helyeznek szükségtelen nyomást a dolgozókra, ugyanakkor a munkavállalókat támogatják a HR divízióval és támogatói csoportokkal is együttműködve.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)