Hirdetés

Még 2019 után sem szünteti meg a 3DS-család támogatását a Nintendo

|

Több mint 72 millió konzoltulajdonost nem hagy csak úgy hátra a Nintendo, így elmondásuk szerint egy ideig még ők is adnak ki játékokat a 3DS-re.

Hirdetés

Sokan gondolták, hogy a Nintendo 3DS-nek befellegzett a hordozható módra szintén képes Switch megjelenésével, de úgy tűnik, a rendkívül nagy játékosbázis okán még lát lehetőséget korábbi konzoljában is a kiotói cég. Nemrég kiadott pénzügyi jelentésükben azt ígérik, még néhány évig számíthatunk új játékokra a Nintendótól is a platformra.

Hirdetés

A vállalat stratégiáját a részvényeseknek bemutató jelentésben leírták, hogy vizsgálják, milyen módszerekkel használhatnák ki a 3DS már megjelent, rendkívül gazdag játékkatalógusában rejlő lehetőségeket és tudnának minél több játékot eladni mind a már meglévő játékosbázisnak, mind a friss 3DS-tulajdonosoknak.

Emellett emlékeztettek rá, hogy 2018-ra öt új first party játékot is bejelentettek a platformra, ahogy 2019-re is megígérték egy Mario & Luigi játék érkezését is. De állításuk szerint a már leleplezett címeken kívül is készülnek további újdonságokkal, így 2019-ben és azt követően is érkeznek új címek a konzolcsaládra. Nem rossz, na.

Nálatok még pörög a jó, öreg 3DS?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)