Hirdetés

Félmagyarázatot kaptunk rá, miért állt le a Nintendo Classic Mini: NES gyártása

|

Az amerikai Nintendo elnöke megpróbálta megmagyarázni, miért is kerülnek le a polcról a rendkívül népszerű gépek, de egy kicsit homályosabban fogalmazott, mint azt szerettük volna.

Hirdetés

Vannak, akik szerint a Nintendo már egyértelműen a Nintendo Classic Mini széria következő darabjának készíti elő az utat a miniatűr NES gyártásának leállításával. Hogy mi is a valódi ok, azt illetően egyelőre csak találgatni tudunk és az amerikai Nintendo elnöke, Reggie Fils-Aimé nyilatkozata sem sokat segít a rejtély kibogozásában.

Egyfelől megismételte, amit a korábbi sajtóközleményükben is elárultak, hogy eredetileg csak a 2016-os ünnepi szezonban, limitált ideig kapható termékként szerették volna megjelentetni a Mini NES-t. Ezt bővítették ki addig, ameddig lehetőségük volt rá, így összesen 2,3 millió példányban kelt el a nosztalgiakonzol. Másfelől ismét elnézést kért, hogy a további szállítmányokkal sem sikerült kielégíteniük a vásárlói igényeket.

"De a mi szemszögünkből fel kell ismernünk, miben áll a jövőnk és mik a kulcsfontosságú területek, ahol teljesítenünk kell. Sok projektünk van jelenleg és nincsenek végtelen erőforrásaink"

- tért ki nagyrészt a válasz elől Fils-Aimé a Time-nak adott interjújában.

Ezzel együtt a nyilatkozat talán utalhatott arra, hogy inkább a kifejezetten jó rajtot produkáló Switchre, vagy a látszólag továbbra is a piacon maradó 3DS-családra megy el a cég pénze és gyártókapacitása.

Mit gondoltok, bejön a Nintendo stratégiája?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)