Hirdetés

A Nintendo szerint nem igazán lesz hatással a nyugati eladásaikra a koronavírus

|

Ugyan Japánba késve érkezhetnek a cég gépei és tartozékai, de elmondásuk szerint Európában és Amerikában nem érződnek majd a gyártásban beállt csúszások.

Hirdetés

A Kínából kiindult koronavírus hatásait a gazdaságban is érezni, és ugyan messze nem ez a legaggasztóbb következménye, de a videojátékipar is érintett lehet ebben. Már arról is felröppentek a pletykák, hogy a következő konzolgeneráció megjelenésében is csúszást okozhat a kínai munkaerő kiesése, és játékmegjelenéseket is napoltak el. A Nintendo most közleményben nyugtatja meg a nyugati vásárlóit, hogy hozzájuk rendben érkeznek majd a cég termékei. 

Már a küszöbön toporog az Animal Crossing: New Horizons megjelenése, ami kétségtelenül az év egyik legjobban várt Nintendo címe, így számukra sem mindegy, hogy mikorra juttathatja a boltok polcaira a játékot. Noha Japánban várhatóak késések, a többi piacra megszakítás nélkül érkeznek majd a cég termékei.

"Megerősítjük, hogy bizonyos, a japán piacra szánt Nintendo termékeinek gyártása késik a koronavírus kitörése miatt. A Nintendo nem számít számottevő hatásra a globális szállításokban, ami a konzolokat és a tartozékokat illeti, így az európai és észak-amerikai piac - beleértve az előrendeléseket is - nem érintett. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat ezekben az embert próbáló időkben mindenkinek, akiket érint a koronavírus."

Ez tehát azt jelenti, hogy a Nintendo Switchből és a hozzá tartozó Joy-Conból is lesz elég, ha az Animal Crossing újabb emberek sarkallna vásárlásra. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)