Hirdetés

Nintendo Switch - 10 millió darabot akarnak eladni egy év alatt

|

Már most a vártnál nagyobb sikert aratott a Nintendo Switch, és a gyártó azt reméli, ez a jövőben is folytatódik.

Hirdetés

Egyelőre óriási siker a Nintendo Switch - március eleji megjelenése óta több mint 1,5 milliót sikerült eladni belőle világszerte, ami részben valószínűleg a The Legend of Zelda: Breath of the Wildnak köszönhető. A Nintendo ügyesen a karácsonyi szezonra időzítette a Super Mario Odyssey megjelenését, várhatóan az is rásegít arra, hogy az év végén még legalább ennyi, ha nem több gépet sikerüljön értékesíteni.

Tajvani jelentések szerint a japán cég egy év alatt 20 millió Switchet akar gyártatni, és jelenlegi becslések alapján ennek felét fogja értékesíteni. Látva a jó startot, értjük, mire fel ez a nagy optimizmus, de talán egy kicsit túl bátor is. A 2012-ben debütált Wii U-ból összesen, teljes életciklusa alatt 13,56 millió talált gazdára, ami egyértelmű bukás, és ha ezt a Switch túlszárnyalja, abszolút boldogak lehetünk. A cél persze ennek többszöröse - Wiiből például 101 milliót vettek a játékosok. 

Sokoldalúsága miatt a Switch egy kiváló és különleges konzol, csak legyen rá elég értékelhető játék. Az E3-on talán bejelentenek ezt-azt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)