Hirdetés

A Nintendo Switch lehagyta a GameCube eladási számait

|

A Nintendo Switch alig másfél év alatt többet ért el, mint a GameCube a teljes életciklusa alatt, emeljük a kalapot.

Hirdetés

A Nintendo Wii U felemás fogadtatása után sokan kételkedtek abban, hogy a Nintendo Switch meg tudja-e majd menteni a cég reputációját, de azt hiszem ezen a ponton kijelenthetjük, hogy a cég zseniálisan korrigálta a pályáját a játékvilágban. Persze a srácok ettől még nem ülhetnek a babérjaikon, a Switch-nek innentől kezdve újabb célokat kell kitűznie, de egy fontos mérföldkövet már most sikerült elérni.

Hirdetés

A kicsivel idősebb gamerek (tényleg nem sokkal, mert semmiképp nem akarnám öregnek hívni magam) valószínűleg emlékeznek rá, hogy a Nintendo GameCube megjelenésekor igen hátrányos helyzetben volt: a PlayStation 2-höz és az első Xboxhoz képest közel sem teljesített úgy a piacon, mint azt a kiadó valószínűleg szerette volna. Pedig egyedi címek tekintetében nem volt szégyenkezni valója...

Valahol ez lehetett az a pont, ahol a Nintendo eldöntötte, hogy megpróbálják inkább másik irányból közelíteni a kérdést és nem feltétlenül erős, viszont egyedi hardvereket kezdtek tervezni, ez az ötlet pedig sokszorosan kifizetődött a Nintendo Wii megjelenésével. Nyilván egy ilyen döntésbe az is beletartozik, hogy az innováció jóval rizikósabb, ezért is lehet az, hogy másodjára a Wii U már nem aratott osztatlan sikert, viszont a Nintendo Switch egyértelmű bizonyítéka, hogy a cég levonta a helyes következtetéseket (egy ekkora cég számára persze hatalmas előny, hogy van pénze ilyen "tanulási" célzatú kísérleteket folytatni).

Most egy újabb érv a stratégiaváltás mellett, hogy a tavaly megjelenő Nintendo Switchből már 21,87 millió darabot adtak el, ami azt jelenti, hogy megelőzte a GameCube-ot, amelyből teljes életciklusa alatt adtak el 21,74 millió darabot. Persze nem elhanyagolható tény, hogy akkoriban a piac is jóval kisebb volt, de ettől függetlenül egy elismerésre méltó eredményről van szó és nagyon reméljük, hogy még ennyit sikerül majd eladni ebből a remek kis konzolból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)