Hirdetés

Az eredeti terveknél kétszer több Switchet gyárt a Nintendo

|

Úgy tűnik, a Nintendo bízik a Switch hosszabb távú sikerében is, beszámolók szerint ugyanis sokkal több konzolt rendeltek be, mint amennyit eredetileg terveztek.

Hirdetés

Valószínűleg a Nintendo Switch rajtja előtti napokban volt egy kis idegeskedés a Nintendónál, hogy a lelkes közönség mekkora százaléka válik tényleges vásárlóvá. De a gép végül több piacon a legerősebben rajtoló konzoljuk lett és otthon is jól fogyott, ez alapján pedig úgy tűnik, felbátorodtak Kiotóban.

A Wall Street Journal értesülései szerint ugyanis a 2018 március végéig eredetileg nyolcmillió egység legyártását tervezték, ezt viszont az erős rajt után egyből meg is duplázták legalább 16 millióra. Ez egyébként több, mint amennyi Wii U-t a gép egész életciklusa alatt sikerült eladni. 

A 16 millió gépből legalább tíz millió eladásra is számítanak a következő pénzügyi év végéig, ami nem teljesen irreális a rajtot tekintve. A Nintendo nagyjából 2-2,5 millió eladott példánnyal kalkulál március végéig, de a SuperData szerint ebből másfél millió konzol már az első héten gazdára talált.

Ugyan hivatalos adataink nincsenek, csupán Japánból és az Egyesült Királyságból, de a gyártó azt is elárulta, hogy Európában, Amerikában és Ausztráliában is a legjobb rajtjukon vannak túl. Erre pedig már a piac is reagált, a Nintendo egy ideje komoly kilengéseket produkáló részvényei tíz százalékkal lettek értékesebbek a Switch megjelenése óta.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)