Hirdetés

A következő Pokémon játék durván megtolhatja a Nintendo Switch szekerét

|

A Nintendo új konzolja világszerte hatalmas siker lett, de az NPD elemzője szerint ez a jövő évben még durvább lehet, ha a kiadó előjön az új Pokémon játékával.

Hirdetés

Mat Piscatella, az NPD elemzője a Resetera fórumra írta meg jóslatait a Nintendo Switchről. Elmondása szerint ebből a konzolból 20 százalékkal több fog elfogyni az első 10 hónapjában, mint a Wii-ből. Mindennek tetejében elmondta, hogy a Switch teljesen más, mint a Wii, mivel ez a Nintendo leginkább "gamer" konzolja a GameCube óta.

Hirdetés

A hibrid mivolta miatt ráadásul jó esély van arra is, hogy egy háztartásban többet vesznek belőle, ami üzletileg komoly fegyver a Wii "ellenében". Piscatella hozzátette, ha a korábban már belebegtetett Switch-es Pokémon még jövőre befut, akkor az annyira megtolhatja a konzol szekerét, hogy a jövő évi hardvereladások 40 százalékát zsebelheti majd be a Nintendo.

Nyilván ez csak akkor érvényes, ha jövőre tényleg be is fut a játék. Mivel a Nintendo múlt héten adta ki a Pokémon Ultra Sun - Ultra Moon párost, így valószínűleg nem fogják elkapkodni a következő rész kiadását. Legutóbb 4 év telt el (nem számolva a korábbi részek újrakevert verzióit), mire a rajongók ünnepelhettek.

Piscatella elmondta azt is, hogy a Nintendo Switch nehéz beszerezhetősége semmi ahhoz képest, ami a Wii esetén volt, amit alig lehetett megtalálni a megjelenés évében az Egyesült Államok üzleteiben. Ettől függetlenül ha a Switch le is marad a nagy hajrában, akkor is utolérheti majd a nagy öreget a későbbiekben.

Ti mit gondoltok? Mi lesz a Nintendo új üdvöskéjével 2-3 éven belül?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)