Hirdetés

Nintendo Switch - a leleplezés után zuhanni kezdtek a részvények

|

Maga a Nintendo elnöke is értetlenül áll azelőtt, hogy a cég részvényei zuhanórepülésbe kezdtek az új Switch konzol bemutatása után

Hirdetés

Nagyjából egy hete, mikor a Nintendo meglengette az új, akkor még csak NX kódnéven futó konzoljuk leleplezését, a cég részvényei szárnyalni kezdtek. A vezetőség azt hitte, a Nintendo Switch bemutatása szintén kedvező hatással lesz az árfolyamra, az akkori hír végén én is ezt gondoltam. Nos, ők is és én is tévedtünk.

Jelenleg a Nintendo elnöke, Tatsumi Kimishima sem érti, mi lehet az oka, de a részvények finoman szólva is a várakozásoktól eltérően teljesítettek. Kimishima teljesen ledöbbent a befektetők reakcióján, ugyanis míg a részvényárak 4,6 százaléknyit emelkedtek a sokak által kifigurázott Mariós tweet után, a nagy leleplezést követően egyből 7,3 százalékot estek. Kimishima rávilágított, hogy nyolc egyre kevesebb bevételt hozó év után végre elkötelezte magát a cég, hogy növelni fogják játékosbázisukat, ha pedig ezt sikerül elérniük, akkor reményeik szerint végre nyereségre is számíthatnak. Elmondása alapján ha nem sikerül nyereségessé válniuk az egyben azt is jelent, hogy nem tudták kellő mennyiségű újdonságot és meglepetést nyújtani a játékosoknak.

Nos, egyelőre úgy fest, hogy a befektetőket nem nyűgözték le a Nintendo Switch-ben rejlő lehetőségek. Persze a végső döntést úgy is vásárlók hozzák meg, úgyhogy elsősorban őket kell majd lenyűgöznie a Nintendónak 2017 januárjában, mikor végre kiderül az új konzol megjelenési dátum, árazása és a tervezett játékfelhozatal is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)