Hirdetés

Nem a Red Dead Redemption 2 nyerte októbert az Egyesült Államokban

|

Nem meglepő módon jobban fogyott a Call of Duty: Black Ops 4, de több ideje is volt rá.

Hirdetés

A Call of Duty sorozat az amerikai popkultúra része, hagyomány minden évben megvenni - ezért nem teheti meg (és nem is akarja megtenni) az Activision, hogy egy évig szünetelteti, és több időt hagy a fejlesztésre.

Hirdetés

Az október 12-étől kapható játék a vártnak megfelelően elsőként zárt az NPD felmérése szerint az Egyesült Államokban, ráadásul úgy, hogy a PC-s digitális eladásokat nem számolták. A kampány hiánya láthatóan nem volt negatív hatással az eladásokra. A Red Dead Redemption 2, melynek, mivel október 26-án jelent meg, csak néhány napja volt arra, hogy előkelő helyet szerezzen a rangsorban, egészen a második pozícióig jutott. Harmadik az Assassin's Creed Odyssey lett, negyedik az NBA 2K19, az ötödik helyre pedig a Super Mario Party került. Az NPD az október 7. és november 3. közötti eladásokat összegezte. 

Elsősorban a két első játéknak köszönhetően (illetve annak, hogy a CoD most a szokottnál korábban, november eleje helyett október közepén jelent meg) a tavalyi év októberéhez képest kétszer annyi bevétel jött össze, 965 millió dollár értékben vásárolgattak az amerikai játékosok. A konzolok között a PlayStation 4 diadalmaskodott, de jól teljesített a One is.

A havi listák a következőképpen néznek ki:

Top 20 játék 2018 októberében

1. Call of Duty: Black Ops 4
2. Red Dead Redemption 2
3. Assassin's Creed: Odyssey
4. NBA 2K19
5. Super Mario Party
6. Soul Calibur 6
7. FIFA 19
8. Marvel's Spider-Man
9. Madden NFL 19
10. WWE 2K19
11. Forza Horizon 4
12. Lego DC Super Villains
13. My Hero One's Justice
14. Shadow Of The Tomb Raider
15. Mario Kart 8
16. Grand Theft Auto V
17. Super Mario Odyssey
18. Diablo 3
19. The Legend of Zelda: Breath of the Wild
20. NHL 19

NPD Top 10 játék ebben az évben (november 3-ig)

1. Call of Duty: Black Ops 4
2. Red Dead Redemption 2
3. Far Cry 5
4. Marvel's Spider-Man
5. NBA 2K19
6. God of War
7. Monster Hunter: World
8. Madden NFL 19
9. GTA 5
10. Call of Duty: WW2

NPD Top 10 játék az elmúlt 12 hónapban (2017 októbere és 2018 októbere között)

1. Call of Duty: WW2
2. Call of Duty: Black Ops 4
3. Red Dead Redemption 2
4. Far Cry 5
5. Star Wars: Battlefront 2
6. Super Mario Odyssey
7. Marvel's Spider-Man
8. NBA 2K19
9. God of War
10. NBA 2K18

Top 10 Xbox One játék 2018 októberében

1. Call of Duty: Black Ops 4
2. Red Dead Redemption 2
3. Assassin's Creed: Odyssey
4. Forza Horizon 4
5. NBA 2K19
6. Madden NFL 19
7. FIFA 19
8. WWE 2K19
9. Soul Calibur 6
10. Shadow Of The Tomb Raider

Top 10 PlayStation 4 játék 2018 októberében

1. Call of Duty: Black Ops 4
2. Red Dead Redemption 2
3. Assassin's Creed: Odyssey
4. Marvel's Spider-Man
5. Soul Calibur 6
6. NBA 2K19
7. FIFA 19
8. WWE 2K19
9. Madden NFL 19
10. My Hero One's Justice

Top 10 Nintendo Switch játék 2018 októberében (csak dobozos)

1. Super Mario Party
2. Mario Kart 8
3. Super Mario Odyssey
4. The Legend of Zelda: Breath of the Wild
5. Diablo 3
6. Starlink: Battle For Atlas
7. Dark Souls Remastered
8. The World Ends with You: Final Remix
9. Lego DC Super Villains
10. My Hero One's Justice

Top 10 Nintendo 3DS játék 2018 októberében (csak dobozos)

1. Luigi's Mansion
2. Pokemon: Ultra Sun
3. Pokemon: Ultra Moon
4. Mario Kart 7
5. Minecraft
6. Super Smash Bros.
7. Super Mario 3D Land
8. Luigi's Mansion: Dark Moon
9. Mario Party: The Top 100
10. New Super Mario Bros. 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)