Hirdetés

Leginkább pénzügyi okok miatt döntött úgy az Obsidian, hogy csatlakozik a Microsofthoz

|

A stúdió vezérigazgatója nemrég megindokolta, hogy miért volt szükség erre a fontos döntésre.

Hirdetés

Tavaly több jól ismert fejlesztőcsapattal is bővítette az állományát a Microsoft. A felvásárolt cégek között volt az Obsidian Entertainment is, aminek bizony jó oka volt rá, hogy csatlakozzon a redmondi óriáshoz.

Hirdetés

Az Obsidian ügyvezető igazgatója, Feargus Urquhart a Game Informernek árulta el, hogy a döntés mögött álló egyik ok a pénzügyi biztonság volt, ugyanis szerinte egy vállalkozás kapcsán kicsit minden a pénzről szól. Urquhart szerint az is fontos kérdés, hogy honnan tudják előkaparni a fejlesztéshez szükséges tízmilliókat, és egyre nehezebb független csapatként működni. Azt is hozzátette még, hogy már a kezdetektől fogva az volt a csapat célja, hogy nagyszabású szerepjátékokat gyártsanak, és mivel a Microsoft felvásárolta őket, így valószínűleg el tudják majd érni azt, amit 15 évvel ezelőtt elhatároztak.

A fejlesztőcsapat egyébként jelenleg a The Outer Worlds nevű játékon dolgozik, ami egyelőre még nem kapott hivatalos megjelenési dátumot, de egy szivárgás szerint 2019. augusztus 6-án számíthatunk rá. 

Ti szeretitek az Obsidian játékait?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)