Hirdetés

Oké, hogy az Xbox és a Sony vásárolgat, de mit tervez a Nintendo?

|

Vajon követi a Mario, a Zelda és a Pokémon franchise-ok otthonául szolgáló konzolok gyártója a Microsoft és a Sony példáját?

Hirdetés

Nem várt izgalmakkal kezdődött az év, hiszen mindössze pár hét alatt kérője akadt a Zyngának (a Take-Two nyomulna a mobilos piacon), az Activision Blizzardnak (értékes IP-kat, stúdiókat és mobilos jelenlétet szeretne a Microsoft), valamint a Bungie-nak (erősítené live service játékkínálatát a Sony) is. A mostanában nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentésekből, valamint az azokkal összefüggésben adott interjúkból pedig a napnál is világosabban kirajzolódik, hogy az iparág nagyhalainak eszük ágában sincs leállni.

Nem lehet sok kétségünk afelől, hogy az Embracer Group, a Tencent, a Sony és a Microsoft további felvásárlásokra készül, ahogy az Electronic Arts sem zárkózott el az elől, hogy a Codemasters bekebelezése után újabb akvizícióra kerítsen sort. Ugyanakkor mindeddig keveset lehetett tudni egy mások fontos játékipari szereplő, a Nintendo terveiről.

Hirdetés

Tőzsdei kapitalizációja (pillanatnyilag 58,71 milliárd dollár) és 10 milliárd dollárt jócskán meghaladó likvid tőkéje alapján a Switch gyártója is megengedhetne magának egy nagyobb bevásárlást, ám a kiotói központú vállalat más utat választott. Shuntaro Furukawa, a Nintendo elnöke a legutóbbi negyedéves pénzügyi jelentésben világosan a befektetők tudtára adta, hogy nem terveznek akkora elánnal kiadókat és stúdiókat vásárolni, mint teszi azt a Microsoft és a Sony.

"A márkánk olyan termékekre épült, amelyeket alkalmazottaink elhivatottsága hívott életre, ezért a vállalatunknak semmiféle pluszt nem jelentene egy csomó új munkatárs, akikből hiányzik a Nintendo-gén."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindez persze nem jelenti azt, hogy a cég tétlenül ücsörögne a babérjain, tavaly novemberben derült ki, hogy a belsős stúdiók megerősítésére 100 milliárd yent (870 millió dollárt) kíván fordítani a vállalat. És mint arra Furukawa felhívta a figyelmet, nem utasítják el kategorikusan a felvásárlás útján történő bővülést, tavaly például egyszer és mindenkorra magukhoz láncolták a Next Level Gamest, a Luigi's Mansion 3 fejlesztőjét.

A legvalószínűbb tehát, hogy ha a cég a jövőben megint feltöri a perselyt, akkor azt egy olyan külsős csapatért teszi meg, amelyikkel korábban eredményesen tudott együttműködni. Szerintetek melyik stúdió vagy kiadó passzolna a Nintendóhoz?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)