Hirdetés

Olyan piacon látja a Valve a PC előretörését, ahol nem igazán tudott eddig érvényesülni

|

Míg Kelet- és Közép-Európa egyértelműen PC párti, más tájakon a konzolokat kötik össze a játékosok a gaminggel - a Valve viszont úgy érzi, képes változást hozni.

Hirdetés

A japán játékpiacon már nagyon régóta a konzolok uralkodnak, a PlayStation és a Nintendo dominanciája gyakorlatilag érinthetetlennek tűnik az országban. A legfrissebb adatok alapján azonban a PC-s szektor is egyre növekszik.

A piac témakörét a Valve üzleti fejlesztője, Erik Peterson érintette egy interjúban, amelyben a Steam Deck japán megjelenésével kapcsolatban nyilatkozott.

Hirdetés

Peterson a japán Automaton Media csapatával beszélgetett, és megjegyezte, hogy ugyan az országban továbbra is az otthoni játékkonzolok dominálnak, a PC játékok piaca sokkal jelentősebb, mint azt a legtöbben gondolják. Japán egyébként is a világ 10 legjelentősebb gamer régiója közé tartozik, sőt a legfrissebb adatok szerint az egyik, ha nem a leggyorsabban növekvő piacként tartják számon.

A PC-k feltörekvő népszerűségét a PlayStation 5 és a Nintendo Switch készlethiánya is befolyásolja. Az elmúlt hónapokban emiatt meglepő módon két időszakban is több Xbox Series X|S fogyott az országban, mint PS5.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A Switch esetében már közel egy éve küzd az ellátási lánc problémájával a Nintendo, és a cég ugyan igyekszik felpörgetni a gyártást az ünnepekre, mégis jobban előtérbe kerül a PC.

A Valve tehát továbbra is kiemelten foglalkozik a japán játékospiaccal, a Steam Deck pedig akár méltó kihívója is lehet a legnépszerűbb konzoloknak az országban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)