Hirdetés

Összeáll a Sony és a Discord, a szolgáltatást integrálják a PlayStation konzolokba

|

Alig hagytuk magunk mögött a Microsoft felvásárlási kísérletét, máris új kérője akadt a Discordnak, ezúttal azonban valóban létrejön egy együttműködés.

Hirdetés

A Sony Interactive Entertainment fejese, Jim Ryan ugyan nem tisztázta pontosan az együttműködés részleteit, de az bizonyos, hogy a Sony bevásárolta magát a Discordba, a népszerű csevegőszolgáltatás pedig hamarosan, már a 2022-as évtől beolvad a PlayStation konzolok ökoszisztémájába. A jövőben tehát simán beszélgethetjük majd a pajtásokkal Discordon keresztül is, miközben mondjuk PlayStation 5-ön játszunk.

Fontos megjegyezni, hogy nem teljes felvásárlásról van szó, a Sony csak befektetett a cégbe, nem vált annak többségi tulajdonosává. Mindenesetre így is nagyon érdekes a dolog, elvégre nemrég még a Microsoft kopogtatott a Discordnál. Ez az üzlet végül nem jött össze.

Hirdetés

Jim Ryan hivatalos közleményében úgy fogalmazott, hogy a két cég szakemberei már most is aktívan dolgoznak a Discord integrációján. Céljuk nem más, mint hogy a Discord és a PlayStation "élményt" közelhozzák egymáshoz konzolokon és mobilon is. Minderre jövőre, 2022-ben kerülhet sor. 

A Discord 2015-ben indult, és tavaly decemberben már 140 millió aktív felhasználója volt, hatalmas fegyverténynek számít a most bejelentett megállapodás. Kíváncsian várjuk a további részleteket. 

Címkék: #sony #discord
Platformok: PlayStation 4 PlayStation 5
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)