Hirdetés

Öt éve nem fogyott játék olyan jól, mint a Hogwarts Legacy

|

A CoD-októl, a FIFA-któl és a Madden NFL-ektől eltekintve semminek nem sikerült 2018 óta hasonló eladásokat produkálnia.

Hirdetés

2009 óta mindössze két olyan év volt, amikor nem egy Call of Duty játék lett a világ legjobban fogyó újdonsága (2013-ban a GTA V, 2018-ban a Red Dead Redemption 2 diadalmaskodott), és a FIFA-t is úgy veszik a virtuális foci kedvelői, mintha kötelező lenne. Hiába vonz elképesztő érdeklődést az Elden Ring vagy a God of War Ragnarök, eleve csak a harmadik helyre pályázhatnak, ráadásul az Egyesült Államokban ott a Madden NFL is, amit szintén rengetegen várnak évről évre.

GamesIndustry írója, Christopher Dring átrágta magát a számokon, és megállapította, hogy a Hogwarts Legacyből  nyitóhetében, Európában, digitálisan 56%-kkal többen vásároltak, mint az Elden Ringből, és utoljára hasonlóan jó startot a Red Dead Redemption 2-nél lehetett látni.

Hirdetés

Úgy tűnik tehát, hogy a heves kampányolás azok részéről, akik bojkottra szólították fel a játékosokat J.K. Rowling transzellenes megnyilvánulásai miatt, nem sok eredményt ért el. A következő hetekben a Hogwarts Legacy számai még feljebb kúszhatnak, ahogy híre megy annak, mennyire jó, jönnek az első leárazások, illetve érkeznek az áprilisra várható PlayStation 4-es és Xbox One-os, valamint a júliusra tervezett switches változatok.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)