Hirdetés

Na, most nyírják ki teljesen az Ouyát

|

A konzol egyébként sem aratott nagy sikert, de a Razer hamarosan kihúzza a dugót.

Hirdetés

Az Ouya története addig volt izgalmas, amíg a konzol meg nem jelent, és az emberek hamar rá nem untak. Az utolsó konzol 4 éve jött le a futószalagról, az alkalmazásboltjának pedig már csak hetek vannak hátra.

Hirdetés

Az Ouya App Store június 25-én fog lekapcsolni (a szintén Razer tulajdonában lévő) Forge TV-vel és a MadCatz Mojo Store-ral együtt. Akinek még van némi pénze a fiókján, az költse el, mert a Razer nem fogja tudni visszatéríteni azt. Ha vannak játékok, melyektől nem akartok megválni, azokat mielőbb töltsétek le, mivel a lekapcsolás után erre már nem lesz lehetőségetek.

Az Ouya a Kickstarter-őrület közepén lett hatalmas siker. A projekt 8,5 millió dollárt kapott érdeklődőktől, és akkor úgy nézett ki, hogy az androidos konzol sikert arat. A támogatóknak kiküldték a konzolokat, de később nem tudtak jelentősebb mennyiségű eladást produkálni, és így hamar elégették a Kickstarter pénzt. Idővel kaptak egy 25 milliós belövést más befektetőktől, viszont azt is felélték. A Razer végül bekebelezte a céget, de ők is inkább a szoftveres érdekeltség miatt. A konzolgyártásukat azonnal leállíttatták.

Esetleg van köztetek Ouya tulajdonos?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)