Hirdetés

Perel a Riot, mert a világ egyik legnagyobb kiadója pofátlanul lemásolta a játékát

|

A fegyverek működése, a statisztikák, a pályák és az ügynökök is komoly hasonlóságokat mutatnak.

Hirdetés

Miután hosszú éveken keresztül csak a League of Legends-ért volt felelős a Riot Games, derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint számos más játékon is dolgoznak. Miközben a verekedős játékra és az MMO-ra még várnunk kell, a Counter-Strike: Global Offensive kihívójaként emlegetett kompetitív lövölde, a Valorant már hosszú ideje elérhető, és nagy sikernek is örvend az FPS-közösségen belül.

Olyannyira jól sikerült a Riot próbálkozása, hogy a NetEase ahelyett, hogy saját ötletekkel állt volna elő, jobbnak látta egyszerűen lenyúlni azt.

Hirdetés

A Hyper Front egy ingyenes, telefonokra megjelent 5v5 FPS játék, amit a NetEase adott ki az idei évben Androidra és iOS-re (bár Magyarországon egyelőre nem elérhető). Arról nincsenek nyilvános információk, hogy mennyien játsszák, de a Google Play felülete 1 milliónál is több letöltésről tanúskodik, továbbá 48 ezer értékelést is írtak már róla.

A Riot Games most pert indít a NetEase ellen, ugyanis szerintük a kínai cég a Valorant egészen apró részleteit is lenyúlta. A kiadó az Egyesült Királyságban, Németországban, Brazíliában és Szingapúrban is bíróság elé viszi az ügyet, ahol azt szeretnék bebizonyítani, hogy a Hyper Front lemásolja a 2020-ban megjelent, PC-kre elérhető lövölde pályáit, ügynökeit, a fegyverek kinézeteit, sőt, sokszor még azok specifikációját is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A NetEase egyébként az első panaszok után már módosított kicsit a játék megjelenésén, a Riotnak azonban ez nem elég, azt szeretnék elérni, hogy a Hyper Front teljesen leálljon. A kínai vállalat 2018-ban hasonló perben vett részt, akkor a PUBG Corp. vélte úgy, hogy megsértették a jogaikat. Az az ügy 2019-ben megszakadt, miután megegyeztek a felek, de a részleteket nem tudtuk meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)