Hirdetés

PlayerUnknown maga mögött hagyja a PUBG-t és saját stúdiót alapít

|

A battle royale műfaj atyjaként is emlegetett Brendan Green pályafutása fordulóponthoz érkezett.

Hirdetés

Greene a becenevét viselő sikerjáték alapjait a DayZ modjaként dolgozta ki, majd kitartóan csiszolgatta a formulát az Arma 3, utána pedig a H1Z1 lehetőségeihez idomítva. Csak ezt követően igazolta le a dél-koreai Bluehole, hogy egy önálló játékban hozza ki mindazt a Takami Kósun Battle Royale című regénye és az abból készült filmek inspirálta műfajból, amit csak tud.

A PlayerUnknowns Battleground (vagyis most már PUBG: Battlegrounds) túlzás nélkül letarolta a piacot, de királysága pünkösdinek bizonyult, mert hamar fölébe kerekedett az Epic Games fejlesztette Fortnite.

Hirdetés

Persze a Bluehole-ból lett Krafton nem adja fel, hanem azon fáradozik, hogy kibővítse a PUBG univerzumot (mert hogy ilyen is létezik). Ennek részét képezi a mobilos PUBG: New State, és szigorúan egyjátékos élményként megálmodott The Callisto Protocol túlélőhorror.

De mindez már Greene nélkül történik, aki amszterdami székhellyel létrehozta a PlayerUknown Productionst, hogy csapatával az elkövetkezőkben nyitott világú, sok játékost megmozgató alkotásokon dolgozhasson.

Az elválás azonban korántsem teljes, mert a Krafton kisebbségi tulajdonosként érdekelt a PP eredményes működésében, ezért nem lepődnénk meg, ha születnének még közös projektek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Green közleménye is azt sugallja, hogy továbbra is jó viszonyt ápol korábbi munkaadójával.

"Nagyon hálás vagyok mindenkinek a PUBG-nál és a Kraftonnál, amiért kockáztattak és esélyt adtak nekem az elmúlt négy évben. Ma izgatottan teszem meg a következő lépést utamon, hogy létrehozzam azt az élményt, amit elképzeltem. Még egyszer köszönöm mindenkinek a Kraftonnál, hogy támogattak terveimben, a projektünkről egy későbbi időpontban fogok többet elárulni."

Ti kíváncsiak vagyok PlayerUnknown következő játékára?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)