Hirdetés

Nagyon jól telt a PlayStation 4 ünnepi időszaka

|

Hiába a Switch és az Xbox One X, azért PS4-ből is sok fogyott 2017 utolsó negyedévében. Játékból meg pláne.

Hirdetés

Ha minden igaz, az egész világot nézve az ünnepi szezont a Nintendo Switch uralta, és az Xbox One X miatt a Microsoft konzolja lett a második legkelendőbb. Ez már csak azt nézve is logikus, hogy számítások szerint több mint kétszer annyi a PS4-tulaj, mint a One-os.

Hirdetés

A Microsoft nem szokott megosztani eladási adatokat, viszont a Sony igen. A legfrissebb, a 2017-es pénzügyi év harmadik negyedére vonatkozó jelentésben az állt, hogy 9 millió PS4 jutott el az üzletekig, így 76,5 milliót szállítottak le december 31-ével bezárólag. Január elején 73,6 millió volt az eladott, a felhasználóknál lévő gépek száma. Egy évvel korábban 0,7 millióval több gépet vittek a viszonteladókhoz, de a bevétel 16,2 százalékkal nőtt a szoftvereknek köszönhetően.

A cég egyes játék vagy játékok halasztása, valamint leárazott gépek irányába mutatkozó, a vártnál nagyobb érdeklődés miatt a korábban becsültnél alacsonyabb bevételre számít az utolsó negyedévre.

Ha minden igaz, a Detroit: Become Human tavasszal jelenik meg, és mivel a God of War áprilisban jön, a Quantic Dream újdonságát vagy még márciusban kiadják, hogy beleférjen az aktuális pénzügyi évbe, vagy későbbre teszik, és a FY2018 Q1-et húzzák meg nagyon. Várjuk a bejelentéseket izgatottan.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)