Hirdetés

Átrendeződött az amerikai konzolpiac, már nem az Xbox a legnépszerűbb

|

Konzolfronton rengeteg változást hozott az elmúlt évtized, még az Xbox sokáig bevehetetlennek hitt bástyája sem úszta meg.

Hirdetés

Az előző, 2010-től 2019-ig tartó évtizedben generációváltás történt, tehát félretehettük régi konzoljainkat, és vadonatúj masinák léptek a helyükbe. Mindegyiknek megvolt a maga erőssége, ám eladások terén csak egy fért fel a dobogó legtetejére a tengerentúlon.

Hirdetés

A piackutatásokkal foglalatoskodó NPD nemrég kijelentette, hogy az előző évtizedben a PlayStation 4 volt a legjobban fogyó konzol az Egyesült Államokban. Pontos számokat sajnos nem közölt a cég, de egyes becslések szerint 32,17 millió darab találhatott gazdára a gépből az USA-ban 2010 és 2019 között, amivel elég szépen lekörözte vetélytársait. Xbox One-ból elméletileg 27,56 millió, Nintendo 3DS-ből 23 millió, Switchből pedig 17,54 millió fogyott ugyanebben az időszakban.

Valószínűleg az is sokat lendített a PlayStation 4 népszerűségén, hogy a Sony kiváló exkluzív játékokat szállított nekünk az elmúlt években, miközben a Microsoft PC-re is elérhetővé tette saját alkotásait Xbox One mellett, és így a konzolja talán már nem volt annyira vonzó egyes játékosok számára, mint korábban.

Ti melyik platform mellett tettétek le a voksotokat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)