Hirdetés

Addig nem árazzák be a PS5-öt, míg nem tudni, mennyi lesz az Xbox Series X?

|

A Sony a múltban néhányszor már sikerrel felülkerekedett riválisain azzal, hogy a többieknél olcsóbban tudta adni új konzolját. Lehet, hogy ez ismét megtörténik.

Hirdetés

Az E3-ak történelmének egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor 1995-ben Olaf Olaffson felhívta a színpadra Steve Race-t egy "rövid prezentáció" erejéig, Race pedig csak annyit mondott: "299". Ennyi dollárba került ugyanis a vadonatúj PlayStation, 100 dollárral kevesebbet kértek érte, mint a Sega Saturnért. A Sega taktikája nem jött be, nem tudott pusztán azzal nyerni, hogy előbb dobta piacra a konzolt, mint a Sony a sajátját.

Hirdetés

A PS2 aztán megbuktatta a Dreamcastot, és amikor kijött a GameCube és az Xbox, az árát 199 dollárra vágták le, mellyel a Nintendo gépével egy szintre hozták, a Microsoftétól pedig egy százassal olcsóbban kínálták. A PlayStation 3 ellenben kimondottan lassan tudott népszerűvé válni, ugyanis a 20GB-os modell a 499 dolláros árával nem volt túl csábító, az 599 dollárba kerülő 60GB-os meg pláne nem. A PlayStation 4-nek újra sikerült pusztán az árcímkéjével is előnyt szereznie, pláne úgy, hogy a Microsoft eleinte csak Kinecttel együtt árulta az Xbox One-t, és úgy nyilván drágább volt, mint a kameramentes PS4 alapgép.

Simán lehet, hogy most is a konkurense alá tud majd ígérni a Sony. A cég pénzügyi vezetője, Hiroki Totoki a legutóbbi, részvényeseknek tartott beszámoló során elmondta, hogy vannak dolgok, amikre van ráhatásuk (például a gyártási költségekre és a munkadíjra), de van, amire a konkurencia miatt nincsen rálátásuk, ezért még nem tudnak árról beszélni. Ezzel azt sugallta, hogy megvárják, míg az Xbox Series X ára kiderül, és próbálnak ehhez igazodni. Nem volna meglepő lépés, és ismét meglepetést okozhatnának vele.

Nemrégiben érkeztek olyan pletykák, melyek szerint a PS5 erősebb lesz, mint a Series X, és ha emellé még olcsóbb is, azzal elég könnyen elhúzhat már a generáció elején. Bár állítólag a különbség nem lesz számottevő.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)