Hirdetés

Az egykori fejlesztőkhöz kerültek a Project I.G.I. jogai

|

A Square Enix úgy döntött, nem akar semmit kezdeni a Project I.G.I. franchise-zal, ezért eladta a jogokat a norvég Artplantnek.

Hirdetés

Anno az Innerloop Studios készítette és az Eidos Interactive adta ki a Project I.G.I-t, ami már a maga idejében sem volt korszerű (nem lehetett például küldetések közben menteni), és bár a folytatás kijavított valamennyit az első rész hibáiból, sajnos a rengeteg bug miatt nagyon rosszul fogyott. A gyenge eladások vezettek végül az Innerloop megszűnéséhez.

A csapat egykori tagjai közül néhányan 2001-ben Artplant néven szerveződtek újra, és az elmúlt években egyebek mellett a Battlestar Galactica Online-on dolgoztak. Most megvásárolták a Project I.G.I. jogokat, és ugyan konkrét játékot még nem jelentettek be, elmondták, hogy egyaránt szeretnének új élményeket adni a régi rajongóknak és a szériával újonnan ismerkedőknek. Újrakiadás vagy remaster nem jöhet szóba, ezekkel kapcsolatban még mindig csak a Square Enix dönthet, de új játékot bármikor csinálhatnak. A vezérigazgató Jack Wulff hozzátette, az új stratégiájuk szerint ahelyett, hogy kiadók megbízásából gyártanának, most végre saját maguk dönthetnek mindenben.

Ti szívesen látnátok egy Project I.G.I. játékot? Játszottatok az első kettővel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)