Hirdetés

Psychonauts 2 - itt az első videó, sikerült kiadót találni

|

A leginkább a Payday 2-ről ismert Starbreeze lesz a Psychonauts 2 kiadója, ennek a bejelentésénél viszont talán érdekesebb a játék egyik tesztkörnyezetét bemutató játékmenet-videó.

Hirdetés

A Psychonauts 2 már a Double Fine részben saját közösségi finanszírozási platformján, a Figen összegyűjtötte az elkészítéséhez szükséges pénzt, de akkor is lehetett tudni, hogy a rajongókon és befektetőkön kívül egy külső partner is hozzájárult a büdzséhez. A legutóbbi fejlesztői videóban megtudhattuk, hogy ez a svéd Starbreeze volt, ami nyolcmillió dollárral szállt be a folytatás elkészítésébe.

A bejelentéssel együtt fenti adaton kívül is szinte minden részletet megtudhattunk az együttműködésről, így azt is, hogy a kiadó kapja a bevételek túlnyomó többségét (85%-át), míg vissza nem szerzik a befektetett összeget, és még ezt követően is a bevételek hatvan százaléka őket illeti majd. Cserébe a Psychonauts licence és így a széria feletti kreatív kontroll a Double Fine-nál marad, ami azért nem rossz hír. Az üzleti jellegű bejelentés mellett Tim Schafer egy kis játékmenetet is hozott, amiben egy olyan környezetet mutat be, amin a Psychonauts 2 művészeti jellegű kísérleteit végezték, hogy kialakulhasson a játék végleges stílusa.

Sajnos a közeli jövőben nem valószínű, hogy ennél sokkal újabb pályákat láthatunk, ugyanis a Doubel Fine-nál még mindig sokan a fejlesztés előkészítésével foglalkoznak, így még nem megy teljes gőzzel a munka. Addig viszont elszórakozhatunk Raz VR-kalandjával, a Psychonauts in the Rhombus of Ruinnal, ami február 21-én jelenik meg PSVR-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)